Egy liverpooli csapat, akiket szerda után is szerethetünk

A realitások talaján maradva inkább csak álom egy szép eredmény szerdán a Debrecen számára. Persze ez ne akadályozzon meg senkit az esti lelkes szurkolásba, sőt! Bárhogy is lesz, van egy igazi „liverpulikum”, amire semmi esetre sem leszünk mérgesek. Igaz nem focicsapat, hanem zenekar.

Egy szó, mint száz: Beatles dallal alapozunk a meccsre.
A posztot lelkesítő hatásúnak szánom, ezért hosszan nem is éltetném a gombafejűeket. Már csak azért sem, mert feltűnt: akik ellenkező véleményen vannak velem ezügyben, azoknak hiába magyarázok a témában órákat.

Aki viszont kedveli a liverpooli négyest, fogadja szeretettel a videót, melynek forgatása előtt és alatt nem tudom, hogy mit szedhettek a tagok, de kérnék belőle. És persze ez az a korszak, amikor lehetetlenség eldönteni, hogy melyik fiún volt viccesebb színű ruha. Személyes kedvenc a klipen Ringo Star, de a többiektől is láthatunk olyan mozdulatokat, amit jobb híján az angol humor számlájára írok.

A Magyar Dal napja után – Nem múltak el a buta zenék?

Egész sok kellemes pillanattal, és pár apró bosszúsággal telt részemről a Magyar Dal napja. Ennek fényében le is zárnám a megszűnt zenekarok feletti kesergős hármas sorozatomat. Utolsó kiemelt eltávozott zenekarunk a Nyers, amiről feltétlenül szeretnék egy poszt, számos link és egy videó formájában megemlékezni. (Igaz, 2009-ben a Nyers három koncert erejéig összeállt, de egyelőre nem fedeztem fel az újraegyesülési szándékot emögött.)

A Nyers abszolút rangidősnek számít e trióból, bár a hallókörömbe úgy igazán nem sokkal az Amorf Ördögök és a Hiperkarma előtt került. Akkoriban már meglepően, és nem túl szívderítően kevés ember előtt léptek fel, legalábbis Budapesten. Viszont a frontember Czutor Zoli számok közötti vicces kis átvezetései még/akkor/már összefoglalták szépen, hogy miért szerethető a Nyers. Egyszerre figuráz ki másokat lazán, és nevet közben magán is egy sort. Ehhez jön az, hogy az elején nem tudod még, hogy mire számíthatsz pár perccel (évvel) később. És mégis az volt a fájdalmas tapasztalat, hogy a Nyers utolsó éveiben alig lézengtek páran a koncertjeiken.

Keserédes kivétel volt ez alól a búcsúkoncert, ahol nem lehetett rendesen, meg kevésbé rendesen sem elférni. Talán hetente kellett volna feloszlaniuk. (itt jegyezném meg, hogy olyan hangulatos kis teraszkoncertet is tarthattak volna többet, amivel az ortodox nyers törzsközönségtől búcsúztak)

És hogy milyen - volt – a Nyers? Kifejezetten jellemző volt rá a nomen est omen, zeneileg meg szövegileg is, ráadásul mindkét átvitt értelemben. Talán pont azért nem tudtak annyira befutni, mert nem voltak tekintettel arra, hogy esetleg olyanokat sértenek meg, akik útjukba állhatnak a siker sztrádáján. Vagy éppen csak irtóztak a kompromisszumoktól.

Album szintjén frappánsan és kedvesen az „Elmúltak a buta zenék”-kel robbantak be a köztudatba, és szereztek rajongókat és minden bizonnyal ellenségeket is. (A kezdeti időkből származó videókon vigyázó szemetek Czutor béna sapkájára vessétek) Persze ha vérkomolyan venném őket, biztos vérig sértődhetnék én is, főleg ha az elnyomás lenne a mániám. És akkor a „Fényre csúnyuló lányok” balladájáról még nem is beszéltem.

Az évek során stílusukat tekintve átmentek némi változáson, talán "rádióbarátságosabbak" is lettek, de "bármi is volt a divat", áttörő sikert méreggel, és méreg nélkül sem arattak. Pedig igazi szerelmes dal is született nyersmodorban, amit én például nagyon bírok.

Kérdés, hogy Czutor új (most már többéves) Belmondo névre hallgató projektje mennyire jár más (népszerűbb) utakon. Az mindenesetre dicséretes, hogy játszanak élőben Nyers dalokat, meg eredetileg oda írtakat, úgy nyugi, annyira nem változik meg.

A kiválasztott videó link formájában is megtalálható bejegyzésemben, viszont annyira kedves a szívemnek, hogy még ennél többször is szívesen reklámoznám. Jó a szöveg miatt, vidám a dallam miatt, és vicces a klipje miatt (amit aztán a Red hot Chili Peppers-ös fiúk jól lekoppintottak) – esetleg mindez keverve.

Ennyi.

A Magyar Dal Napján – sosem voltak senkik?

Vasárnap teljes gőzzel beindult a Magyar Dal Napja, visszaemlékezésemnek sincs még vége, Jön a magyar pop-rock ipar egy újabb áldozatának bemutatása, sok-sok linkkel, amikre megéri kattintgatni.

Második, már egy ideje nem aktív, azonban el nem feledett zenekarunk a Hiperkarma. Pedig mikor először hallottam őket élőben csak legyintettem, tényleg nem fogtak meg. Aztán valahogy végighallgattam pár számot „steril körülmények” közt, kezdtem felfogni és megszeretni a szöveget, és onnan már nem igazán volt visszaút.

Aztán már koncerten is tetszett, már-már azt is mondhatnám, hogy rajongó lettem. Mondjuk az egyre inkább látszott a fellépések alatt, hogy az énekesnek nem sok kapcsolata van már a való világgal. Lehet ám az is, hogy sose volt, ettől olyan a Hiperkarma amilyen. Talán mindegy is, mindenesetre üde és hiányzó színfolt a magyar alternatív zenében, hiszen fülbemászóan dallamos, rendkívül jól kántálható/énekelhető/ordibálható szöveggel, aminek még értelme is van.

Nem tudnám például Hiperkarma nélkül, hogy „süket füllel könnyebb úszni”, az őszi napfényben nem kattogna a fejemben, hogy „szépen lassan mindenünk leépül, nemsokára elmúlik a nyár, minket egytől egyig felzabál az élet”. Fel se tettem volna magamnak azt a kérdést sem, hogy miért mindig a szimpatikusabb állatok a vesztesek.

Régóta gyűjtöm a frappáns dal kezdősorokat is, képzeletbeli listám előkelő helyén a Felejtő című dal áll a „Sumák lázadók, véreres szemű senkiháziak”-kal. Habár ezt a dalt már csupán a „Rám ne számítsatok, én eleget ráztam az öklöm/Eleget hallgattam olyat, aki tudta, hogy miről beszél/Csak azt nem hogy kinek” sorokért is érdemes volt megírni.

Az egyik titka az lehet Bérczesi Robi szövegeinek, hogy teljesen egyszerű szavakból, egyszerű mondatokkal magyaráz el egyszerű dolgokat. Például: "Ha nem akarod, hogy értsem akkor úgysem értem/ha nem akarod, hogy lássam, akkor azt se várd, hogy érdekeljen!" (ezt a gondolatot főleg hölgyeknek ajánlom) vagy szintén a második albumukról az amondóból: "Ha nem akarod, akarom/Ha akarod, nem akarom" (ezt is).

És akkor még ott van az Üres, amit romantikusabb pillanatomban akár elejétől a végéig bemásolnék, most elégedjetek meg ennyivel belőle: vele(d) álmodni könnyebb, mint egyedül ébren, vagy valaki mással.
De az is alap, hogy „csak az kiabál aki fél”, és persze – ezzel pedig elérkeztünk a videóhoz is – azigazamazigazadazigazamazigazad. Ennél kicsit bonyolultabb mondatok is vannak benne, személyes kedvenc a Ma csak az jöjjön aki könnyen szédül/Aki úgy indul el hogy a végére ér illetve. Kellemes magyardalnapot mindenkinek!

A Magyar Dal Napja elé – „a két remix király: Bartók és Kodály”

Vasárnap országszerte kitör a Magyar Dal Napja, remélhetőleg jobbnál-jobb koncertekkel. Szóval úgy gondoltam itt az ideje egy nagyon sok linkes, nosztalgikus visszatérő posztnak

Amit Pici bácsi megálmodott még évekkel ezelőtt, most nagyon úgy néz ki, hogy megvalósul: több mint 20 helyszínen különböző stílusban és különböző rendezvényeken szól a magyar dal szeptember második vasárnapján.

Három olyan zenekarral alapoznám a hangulatot e napra, akik már „nem lehetnek velünk” sajnos holnap. Pedig az elmúlt egy-két évtized – számomra – meghatározó együttesei, csak más utakon folytatták a tagok életüket.

ABC sorrendben haladva első vasárnapi hiánycikkünk az Amorf Ördögök, akikhez sokáig csak a Nekem a Balaton feldolgozást tudtam kötni. Aztán valahogy szép lassan további dalok követték, sőt még franciákat is elráncigáltam Amorf koncertre a Szigeten. Szövegértés nélkül is szerették.
Mégis igazi „amorf” katarzist az „élj a mának, ne a mamának” (a klip is megér egy kattintást) rím hozta el az életembe. Akkor felforgattam a baráti köröm a Cellux szimfóniáért, és a mai napig szívesen ajánlom barátaim figyelmébe a nagylemezt depresszió ellen is meg helyett is.
Közben meg 2007-ben – számomra teljesen váratlanul – feloszlott a zenekar.

Amit már csak azért is sajnálatos, mert de rejtély, hogy miként, de abszolút stresszoldó, plusz happypontokat adó, táncra, bulira, szóval jó dolgokra csábít a zenéjük. Most már csak konzerv formában. Van viszont helyette Péterfy Borink és Erik Sumo Bandünk. Ez sem lebecsülendő dolog.

Ami pedig az Amorf Ördögöket illeti: a linkekre kattintva megtudhatjátok (újra) hogy minél nincsen a világon szebb (ezt is már önmagában a klipért érdemes), vagy milyen a boldog világvége hangulat, és hogy hogyan szól egy igazi dunántúli sláger, avagy egy tomvécces dal (az ihletforrást illetően Tom Waits Yesterday Is Here keressétek)

Amit videós pozícióban ajánlok, pedig nincs is klipje az a Dióhéj hajós, talán az „Álmom a médiában dolgozni” és a „Szülinapomra tűzijáték legyen” sorok miatt. Vagy csak azért, mert tényleg azonnali mosolygást és jókedvet vált ki (legalábbis az eddigi tesztalanyokon).

Folyt. köv...

Randizz a Földdel!

Június 5-e, a Környezetvédelem világnapja van. E jeles dátum alkalmából mutatja be kedvenc „légifotósom”, Yann Arthus-Bertrand első filmjét.


Talán emlékeztek még a Felvonulási téren a fotós különböző magasságból készített képeiből rendezett kiállításra, ahol számos, az adott fényképen szereplő tájról, környezeti problémáról olvashattunk infókat.

A francia úriember legújabb projektje sem mentes a környezetvédő, ráébresztő gondolatoktól, ezt már a beharangozó trailerből is lehet érezni. Viszont eddig őt még sosem éreztem demagógnak, és a fotói lélegzetelállítóan gyönyörűek, úgyhogy így látatlanba is merem ajánlani a Home (Otthonunk) című filmet. A darab különlegessége, hogy a környezetvédelmi világnapon, egyszerre több mint ötven országban mutatják be.

Budapesten a Millenáris Parkban este fél kilenckor ingyen leadják a filmet. A szabadtéri vetítéshez egyéb programok is kapcsolódnak. A produkció előtt tévé interjút adnak Luc Bessonnal, akivel közösen jegyzi Arthus-Bertrand a filmet. De lesz koncert, megzenésített klímavers, megnézhető a nap folyamán a helyszínen már hetek óta tartó ZöldPont kiállítás. És természetesen lesz flashmob is. Mivel a film bemutatóját mindenütt a randevú a Földdel szlogennel hirdették meg, a találkák egy fontos kellékét, tehát – cserepes - virágot kell a megmozdulásra vinni. További részleteket a www.millenaris.hu illetve a www.home-2009.com oldalakról szedegethettek össze.

Aláfestő zeneként az egyik legközismertebben zöld, Kaukázus zenekar dalát fogyasszátok egészséggel, tudatosan és persze mértékkel. (Ha már itt tartunk: a témában ajánlanám tőlük A jó, a rossz, és a kreatív, a 10 ezer mérföld – Tudatos ember, és a többé-kevésbé a Gyűrűzött madár című dalokat is.)

Mindenki hordjon magánál törülközőt!

1971., egy mező az ausztriai Innsbruck közelében. Esteledik. Egy ezüstszínű hajó ereszkedik le az égből. Kinyúlik egy rámpa, és egy magas szürkésszöld lény masírozik le rajta, közeledve egy fekvő alak felé. – Douglas Noel Adams?


„Magától értetődik, hogy a Vogon költészet a harmadik legrosszabb a világegyetemben.”

Ha ez a földön kívüli Wowbagger, a Végtelenül Meghosszabbított lenne, neki minden bizonnyal nem okozna problémát rosszat mondani a sci-fi íróról. De hát e lény számára véletlenül szerzett végtelen élete másról sem szól, minthogy válogatott otrombaságokat vágjon az Univerzum összes lakosának fejéhez . Ezzel szemben én csak egy végtelenül elfogult olvasó vagyok. Mert Douglas Adams kapcsán nem sok negatívum jut az eszembe. Művei körülbelül azt a fajta katarzis élményt hozzák számomra a modern világirodalomból, amit Rejtő csak regényeiből szoktam meg a magyar palettáról.

Már csak azért is jogos a párhuzam, mert két író nevének ugyanolyan hatása van egy társaságban: akik ismerik, rögtön elkezdik megosztani egymással kedvenc részeiket, idézeteiket, és természetesen megpróbálják az olvasói szempontból szűz személyeket meggyőzni, hogy olvassanak tőlük valamit, mert megéri.

Mindkét úriember tollából születtek olyan darabok, melyekben a legváratlanabb pillanatban történik valami teljesen abszurd, nem odaillő és/vagy rendkívül mulatságos, ugyanakkor tanulságos dolog.

Sokan azt mondják Douglas Adams leghíresebb művére, az ötrészes Galaxis Útikalauz stopposoknak trilógiára, hogy sci-fi paródia. Én máshogy közelíteném meg. Szerintem az író nem a sci-fi műfajt parodizálja, hanem saját magát, és az őt környező világot közelíti meg keserédes humorral. Szóval a Galaxis Útikalauz egyfajta modern filozófiai mű számomra, kellő mennyiségű humorral beoltva. Szinte minden torokszorító kérdésről tud valami frisset és mosolyogatót mondani. Közben, ha belegondolunk, az olyan lélegzetelállító találmányok mellett, mint a valószínűtlenségi hajtóművel vagy a bisztromatika (lásd a videó alatti magyarázatot) segítségével haladó űrhajók, vagy önmagában a galaxis útikalauz, sokkal fajsúlyosabb kérdéseket is feszegetnek a könyvei.

„Az Útikalauz tévedhetetlen, a valóság gyakran pontatlan”

Zseniális ötlet például a Másvalaki Problémája pajzs (azért nem látod, mert úgy működik az agyad, hogy más gondjával nem törődik, ezért csak véletlenül veheted észre), de rámutat az emberek egymás iránti közömbösségére. Érdekes felvetés, hogy a galaxis irányítója nem is tud róla, hogy valójában mekkora úr. Békés nyugalomban él a macskájával, és válaszol az őt meglátogató idegenek fura kérdéseire. Szerintem pont Magyarországon nem kell magyarázni, hogy mennyire jó lenne, ha az ország irányítói nem annak fényében hoznák döntéseiket, hogy minél tovább hatalomban maradhassanak, hanem józan paraszti eszükre hagyatkoznának.

Másik szimpatikus jellegzetessége a Douglas Adams könyveknek, hogy tulajdonképpen nincs heroikus főszereplő sem bennük. Minden figurában van valami esendő, és ezáltal egytől egyig végtelenül emberiek lesznek. Kezdve a hatalmas nagy esze miatt depressziós robottól, a saját beképzeltsége miatt igencsak korlátolt Zaphod Beeblebroxon át egészen a földlakóig, Arthur Dentig. Douglas Adams az én képzeletem szerint leginkább a trilógia negyedik részében szereplő John Watsonra hasonlíthatott. Ő az a férfi, aki „minden rendben” mosolyával az arcán nyugágyából nézi az óceánt, és segít Arthurnak és szerelmének megérteni a delfinek búcsúajándékát. (ugyanis mikor a vogon flották megsemmisítik bolygónkat, a delfinek még a pusztulás előtt elhagyják a planétát, utolsó üzenetük így szól: Viszlát, és kösz a halakat! Ennek megzenésített verzióját láthatjátok e sorok alatt)


„Elnézést az okozott kényelmetlenségekért”

Douglas Adams könyvei választ adnak olyan szorongató kérdésekre, minthogy miért 42 a válasz a végső kérdésre: a Világ az Univerzum, meg Mindenre. Megtanulhatjuk belőle, hogy miként lehet elsajátítani a repülés tudományát, és megtudhatjuk, hogy mi volt Isten teremtményeihez intézett utolsó üzenete.

De nemcsak az Útikalauz tette felejthetetlenné. Írt például olyan szótárt is, aminek a szavai hétköznapokban tapasztalt jelenségekre kínálnak pontos kifejezést, a körülményes körülírás helyett. Így született például a poplangy szó, amit olyankor érzünk, mikor az még meleg a hely, ahova leültünk az előttünk lévőtől.

Az Útikalauzból kiderül az is, hogy miért nélkülözhetetlen egy igazi stoppos életében a törülköző (lásd bővebben a videó alatt). Május 25-én épp e hétköznapinak tűnő használati tárgy segítségével próbálnak méltó emléket állítani a felejthetetlen írónak rajongói. Douglas Adams 8 éve halt meg. Évről-évre erősödő nemzetközi hagyomány, hogy halálának évfordulója után két héttel olvasói törülközővel járnak-kelnek egész nap világszerte. Egyrészt praktikus, másrész megható. Szóval, aki bármi ilyesmit tapasztal ma a környezetében ne aggódjon: nem őrült strandolókról van szó.

S akkor jöjjenek a delfinek:

Törülköző

A lehető leghasznosabb dolog, amit csak magával vihet a csillagközi stoppos. Egyrészt komoly gyakorlati értéke van: beletakarózhatunk, hogy meleghez jussunk, míg átugrándozunk a Jaglan-Béta hideg holdjain; heverhetünk rajta, míg a Santagrinus-V ragyogó, márványhomokos tengerpartjain szívjuk a sűrű tengeri levegőt; felvitorlázhatjuk vele minitutajunkat, míg lefelé sodródunk a lassú, lomha Moth folyón; takarózhatunk vele, miközben Kakrafoon sivatagainak vörös csillagai ragyognak ránk; megnedvesíthetjük és fegyverként használhatjuk kézitusában; fejünkre tekerhetjük, hogy távol tartsuk a mérges gőzöket, vagy hogy elkerüljük a Traal bolygó Mohó Poloskapattintó Fenevadjának pillantását (észvesztően ostoba állat, azt hiszi, ha te nem látod őt, ő sem lát téged – annyi esze van mint egy cipőtalpnak, de nagyon-nagyon mohó); veszély esetén vészjelzéseket adhatunk vele, és természetesen beletörölközhetünk, ha még elég tiszta hozzá.

Másrészt, és ez a fontosabb, a törülközőnek roppant pszichológiai jelentősége van. Miért, miért nem, ha a strag (strag: nem stoppos) észreveszi, hogy a stopposnak van törülközője, azonnal föltételezi, hogy fogkeféje, arctörlője, szappana, doboz kétszersültje, kulacsa, iránytűje, kötélgombolyagja, szúnyogriasztója, esőkabátja, űrruhája stb. is van. Sőt a strag boldogan odakölcsönzi a stopposnak a felsoroltak vagy egy tucat egyéb tétel bármelyikét, melyet a stoppos véletlenül „elvesztett”. A strag úgy gondolkodik, hogy aki széltében-hosszában bejárja stoppolva a galaxist, nomádul és csövezve él, hihetetlen nehézségekkel néz farkasszemet, és győz, és még azt is tudja, hogy hol a törülközője – az igazán olyan valaki, akit komolyan kell venni.

Innen ered a kifejezés, mely a stoppos szlengbe is átkerült már: Hej, helltél már azzal a klufi Ford Prefecttel? Az aztán a sahár, mindig tudja, hol a törülközője! (Hellni: megismerkedni, beszélgetni, találkozni, lefeküdni valakivel; klufi: nagyszerű, belevaló fickó; sahár: igazán nagyszerű, belevaló fickó.)

Forrás: Douglas Adams: Galaxis Útikalauz űrstopposoknak

Bisztromatika

Maga a Bisztromatika nem más, mint egy forradalmian új módszer a számok viselkedésének megértéséhez. Mint ahogy Einstein is megfigyelte, hogy az idő nem abszolút, hanem a megfigyelő térbeli mozgásától függ, és a tér nem abszolút, hanem a megfigyelő időbeli mozgásától függ, úgy mostanra rájöttek, hogy a számok egyike sem abszolút, hanem a megfigyelő éttermekbeli mozgásától, függ.

Az első nem abszolút szám azon emberek száma, akiknek az asztal lefoglaltatott. Ez a szám az étterembe történő első három telefonhívás folyamán váltakozik, és Iátszólag semmiféle összefüggésben sincs azon emberek számával, akik csak úgy betoppannak, vagy azon emberek számával, akik később csatlakoznak hozzájuk a show/meccs/buli/koncert után, illetőleg azon emberek számával, akik lelépnek, amikor Iátják, hogy kik toppantak még be.

A második nem abszolút szám az érkezés megadott ideje, amelyet napjainkban az egyik legbizarrabb matematikai fogalomként emlegetnek: ez egy recipriverexklúzíva, egy olyan szám, amely önmagán kívül minden számmal egyenlő. Más szavakkal: az érkezés megadott ideje az az időpont, amelyben egyetlen személy megérkezése sem lehetséges. A recipriverexkluzivák a matematika sokféle ágában játszanak döntő szerepet, ilyenek pl. a statisztika vagy a könyvvitel, és ugyancsak szerepük van az MVP-mező megkonstruálásához szükséges alapvető egyenlőségek megalkotásában.

A harmadik és egyben legrejtélyesebb nem abszolút szám a következőkből tevődik össze: az elfogyasztott ételek száma a számlán, minden egyes étel ára, az asztalnál ülő emberek száma, valamint az összeg, amire a már említett emberek a Ielkiekben felkészültek. (Azon emberek száma, akik pénzt is hoztak magukkal, ezen a téren elhanyagolható.)

Az e ponton általában felmerülő elképesztő ellentmondásokat évszázadokig nem tanulmányozták, egyszerűen azért, mert senki sem vette őket komolyan. Egyszerűen betudták a legkülönfélébb dolgoknak: udvariasságnak, durvaságnak, aljasságnak, ravaszságnak, fáradtságnak, lobbanékonyságnak, vagy az idő előrehaladottságának, és másnapra teljesen el is feledkeztek róluk. Sohasem tesztelték Iaboratóriumi körülmények között, ami érthető, hiszen sohasem laboratóriumokban történtek meg, legalábbis nem a híresebbekben.

És csak a zsebszámológépek eljövetelével lett mindenki számára nyilvánvaló a rémisztő igazság, ami a következőképpen hangzott:

Az éttermek határain belül számlákra írott számok teljesen más matematikai törvények szerint viselkednek, mint az Univerzum bármely más területén bármely más papírra írott számok.

Forrás: Douglas Adams: Az Élet, A Világmindenség, Meg Minden

Nem ugyanaz, és nem ugyanúgy

Van egy zenekar, amit anno jazz-hiphop együttesnek könyveltek az címkeszerető zenekritikusok. Pedig a srácok nem tartoznak a könnyen bekategorizálható kategóriába. Talán éppen azért a legkedvesebb együttesem a magyar palettáról a szóban forgó Jazzékiel. Valami újat mindig ki tudnak találni. Csütörtökön a nagy magyar költőről elnevezett rádió akusztikus műsorához voltak felvételen, itt újfent bizonyították ez. És még volt olyan szerencsém is, hogy ott lehettem a 8-as stúdióban.

Gyerekesnek tűnhet, de igazi áhítattal léptem be a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületébe. Igazán viccesen akkor kezdtem érezni magam, mikor kiderült, hogy biztonsági őrök kísérnek fel minket a 8-as stúdióhoz. Külön kérésre négyfős csoportunkat még a büfébe is elkalauzolták. Enyhe osztálykirándulás nosztalgiám is lett. Ezt csak fokozta a nyitott ablak mellett cigiző emberek látványa a stúdió előtt.

Aztán elkezdődött a felvétel, s innen már a zenéé volt a főszerep. Van valami furcsa és perverz abban, mikor egy – enyhe túlzással – rockzenekar koncertjén ülni kell. Persze stúdiós hangfelvételnél igencsak furán venné magát a tömeg ugrálása. Így viszont a néző/hallgató mindennél jobban rá van irányítva a zenére, ami borzasztó zenekar esetében sokkoló élmény lehet.

Szerencsére a Jazzékiel jó, legalábbis szerintem mindenféleképpen. Olyankor is, mikor számomra teljesen bizarr módon tubával vagy éppen csellóval kísérve adják elő műfajilag csak számonként behatárolható (vagy talán úgy sem) zenéjüket.

Jó, mert igénylik ők is a változatosságot. A gitárost így láthatjuk basszerozni, a basszusgitárost hallhatjuk énekelni, és így hallhatunk saját dal átiratokat. Emlékszem, hogy volt olyan csendesülős koncertjük, ahol egy-két dalt csak a szöveg kezdetnél ismertem fel, annyira átköltötték. Aztán van olyan is, hogy nem tetszik az új verzió, valahogy mégis hálás vagyok érte, hogy „mindig kitalálnak valamit”. ÉS külön köszönet az akusztik műsorban kötelező feldolgozásért.( A számomra eddig ismeretlen Isten Háta Mögött nevű zenekar Tavaszi nemződüh című dalát adták elő jazzékielesen)

Kíváncsian várom, hogy a rádióban miként fog szólni az az egy óra, ami élőben nagyon jó volt. Nagyon zene.

És akkor három klip, ajánlóképpen.

Kicsit füstös Sirató

„A sláger” kicsit másképp – Az utolsó lemezlovag, majd a Legyen

…azok a kapcsolódási pontok

Galaxis hokikalauz kezdő rajongóknak

Javában tart a hoki vébé, s úgy gondoltam, segítenék sorstársaimon pár gyakran felmerülő kérdés megválaszolásával. Nem is olyan rég, még egy meccset sem tudtam végignézni. Aztán elkezdett érdekelni, tetszeni, de nem igazán tudtam követni a játékot. Már haladok, sőt az utóbbi hetekben komoly jégkorongszabály tréningen vettem részt. Ennek gyümölcsét osztanám meg veletek.

Ki nyeri a meccset?

Többnyire az, aki a harmadik harmad végéig több gólt lőtt (az ellenfél kapujába!), mint a másik csapat. Ha a két szám egyenlő, akkor jöhet a hosszabbítás, a győztes gólig, illetve a meccs típusától (például barátságos- vagy csoportmérkőzés, kieséses szakasz, döntő) függően 5,10, vagy akár 20 percig. Aztán jön a nem túl barátságos nevű szétlövés (a vébéhez ennyit is elég tudni, hardcore rajongóknak ajánlom a haladó órát).

Hol a korong?

Ez a leggyakoribb kérdés meccs közben, amire néha a tapasztaltabb hokiszurkolók is keresik a választ. A korong, más néven pakk meglelésében sokat segít a játékosok testtartásának megfigyelése. Ha ütője a jégen van, akkor nagy valószínűséggel nála lesz. Ha ütője kicsit a levegőben van, akkor csak meg akarja szerezni, és ennek érdekében korcsolyázik, amilyen gyorsan csak tud, a jégen tartott ütő ebben kicsit akadályozná.

Ha éppen a palánkra kenődve látjuk a játékost vagy többet is, akkor jó eséllyel valahol köztük helyezkedik el a pályán. Ha az egyik csapat nagyon örül, akkor az ellenfél kapujában. Vagy legalábbis megfordult a kapuban. Kézben is lehet a korong; egy játékoséban addig „ledobja” maga elé (bővebben lásd a gólt csak ütni lehet fejezetet). A drukkerek megkönnyebbülésére, és a másik oldalon legnagyobb bosszúságára sokszor kiköt a korong a kapus kesztyűjében is. És természetesen a bíróknál is lehet, de ennek számtalan más jele is van. Hacsak nem vicces egy kedvű bíróról van szó, aki csak úgy poénból zsebrevágja. Bár ilyet én még nem láttam.

(Nagyon speciális esete a pakk tartózkodási helyének akkor fordulhat elő, mikor egy játékos kiüti a palánkon. Ilyenkor a szemtelen, ám szemfüles sportrajongó elteszi emlékbe.)

Milyen sport az, ahol buli és verekedés van a pályán?

Buli játékmegszakítások után van, a bíró bedobja a korongot, s a két csapatból egy-egy játékos megpróbálja kibulizni egy társához. A buli helyszínéül szolgálnak a messziről is kiszúrható köröcskék. Ebből a helyzetből láthatunk sokszor egészen érdekes mozdulatsorokat a hokisoktól. Itt jön ki, hogy néha ők sem tudják, hogy hol a korong. (Haladó tanfolyamomban további részleteket is elárulok majd a témáról.)

A verekedés - a focival ellentétben – gyakrabban fordul elő a pályán, mint a közönség soraiban. Kicsit itt még nem sikerült felfognom a „szabályokat”. Mármint, értem én, nem szabad, és le is küldik a játékost. De közben tanítómesterem úgy festette le (főleg az NHL meccsek bunyóit), hogy tulajdonképpen elmérgesedni nem hagyják a helyzetet, de egy kicsit kiereszthetik a gőzt a játékosok.

Gólt csak ütni lehet?

Focirajongók megint hátrányban: rúgni (korcsolyával) nem szabad gólt. Illetve lehet, csak nem érvényes. Illetve nem érvényes, ha észreveszik a bírók, hogy korcsolyával történt. Mellel viszont lehet, erre nagyon szép példa Benk Andris gólja a norvégok elleni második felkészülési meccsen. Még egy könnyen feltűnő dolog: kézzel is hozzáérhetnek a játékosok a pakkhoz (el is kaphatják), csak utána nem „passzolhatják” másnak, maguk elé kell letenni. Fejelni is szabályos, elméletben. Valójában ilyet sem láttam még. (Esetleg a svéd kapus 2002-es megmozdulását értékelhetnénk annak, csak hát az saját kapuba ment.) Talán egy meccsen majd mikor a bíró viccből eldugja a korongot…

Mitől lehet tilos a felszabadítás?

A tilos felszabadítás szókapcsolatot érdemes hamar megtanulni, mert elég ritka az olyan mérkőzés, ahol nem fordul elő. Itt nem a köröcskéket, hanem a vonalakat kell figyelni. Ha egy csapat a saját térfeléről az ellenfél kapujánál található vonalon túlra üti a korongot. Ilyenkor is buli jön, a „vétkes” csapa kapujánál. Ha egy csapatot nagyon beszorít/letámad az ellenfél, olyankor elég gyakran fordul elő.

Mit keresnek a tárgyak a jégen?

Ebbe a fejezetbe alapvetően három dolog tartozik: az ütő, a plüssállat (a konzervatívoknak szigorúan medve) és a csoki, ennek ellenére bekerülhetnek más holmik is, azonban ez már többnyire szabálytalan.

Az ütő úgy kerülhet jégre, hogy eltörik, megsérül, vagy játékra alkalmatlanná válik. Ekkor meg kell válnia tőle a játékosnak (ki is állíthatják, ha nem teszi meg). Ilyen esetben az is előfordulhat, hogy „egy szál korcsolyában” asszisztál a játékhoz, zavarja esetleg a támadót, egészen addig, míg ki nem mehet egy friss hokibotért. De olyan is előfordulhat, hogy csatár csapattársa átadja neki az ütőjét az „utánpótlás” beszerzéséig.

A plüssmedvék a jégen nem közvetlenül a játékban vesznek részt. A macidobálás jótékony akció, gyökerei egészen a nyolcvanas évek közepéig, Kanadáig nyúlnak vissza. Karácsony alkalmából indult egy kezdeményezés, hogy a mérkőzés nézői vigyenek magukkal egy plüssmedvét (vagy bármilyen más játékállatot) , és azt az első hazai gólnál hajítsák be a jégre. A nézőtérről hullott ajándékokat gyerekeknek ajándékozták. Szerencsére a jótékonyság, és az ilyen kedves gesztusok is messzire terjednek. 2009-re Magyarországra is megérkezett a „Dobj egy macit!” mozgalom. Először február 15-én a Miskolci Jegesmedvék szurkolói medvésítették be a jeget. Második alkalommal április 2-án a magyar-finn felkészülési meccsen dobálózhattak a nézők. Szükség volt némi csapatmunkára is, hiszen a felülről jött játékok csak a lelátókig jutottak. A közönség így láncmacidobált.

A csokik a játék végén kerülhetnek a jégre, amennyiben a csokoládét birtokló drukker csapata győzött. A taps és a hangos ünneplés mellett ez egy igencsak édes formája a hálának, amit a jó játék után a közönség érez. Ez a kedveskedés magyar eredetű, bár hogy pontosan hol és mikor kezdődött, ez a legendák ködös messzeségébe vész. A szinte biztosnak tűnik, hogy nem a válogatott mérkőzésein indult, hanem a bajnokságban. Egy kicsit rosszmájúan azt is mondhatnánk hogy azokban az évtizedekben még nem volt annyira magas színvonalon a magyar hoki, és a drukkereknek kellett találni valami örömforrást. (Oknyomozó és/vagy a csokidobálás eredetéről többet tudók jelentkezését várom)

Mi a magyar válogatott titka a pályán, és a szurkoló szívének elnyerésében?

A teljesítményük, így lehetne egy szóba sűríteni. De ennél talán többről is lehet szó. a magyar jégkorong válogatott A csoportba kerülése egy olyan csoda volt, amit kb. a legoptimistább szakértők sem vártak volna el a fiúktól, hát még a laikusok! És a hokicsapat története meccsről-meccsre azt mutatja, hogy nem három napig tartó csodáról van szó. talán a legfontosabb mégis az, hogy képesek minden alkalommal úgy pályára lépni, hogy az ember elhiszi róluk (és őket nézve), hogy nincs lehetetlen. Jó példa erre a szlovákok és a fehéroroszok elleni két meccs, ahol a győzelemért (döntetlenért) szoríthattunk. Két (papíron) lényegesen jobb csapat ellen! Lehet, hogy elfogultság, de véleményem szerint egy kicsit több szerencsével legalább az egyik meg is lehetett volna. Még egy fontos dolog: nem kell hozzá nagy hokiszakértőnek lenni, hogy belássuk a magyar csapat legnagyobb „fegyvere” fejlődő játéka mellett, hogy szinte hihetetlen módon tud küzdeni. A szurkolók szívéhez a felsoroltak fele is elég lenne.

Hol lehet nézni itthon a svájci vb meccseit?

Erre nálam sokkal szakavatottabbak válaszolnak a jegkorong.blog.hu ezen oldalán. Személyes tapasztalat alapján pedig bátran ajánlom a széna téri (Budai) Jégpálya melletti (sör)sátrat. Kellemes környezet, kedves emberek, jó hangulat. Valószínűleg ez utóbbi fokozódni fog, mivel most kezdenek igazán élesbe fordulni a magyar válogatott mérkőzései.

Mit köszönhetünk a kanadaiaknak?

9 gólt, legalábbis ez a mai este keserű tapasztalata. Hogy miben? Jégkorongban. Mintha valaki ma Magyarországon nem tudná, hogy Svájcban hoki vébé van, és a magyar fiúk ott küzdenek a világ legjobb 16 csapata között. Pedig a ranglistán csak a 20. helyre futotta. Eddig. Reméljük. Ami vicces, hogy arányaiban több magyar várta kíváncsian a mai összecsapást, mint kanadai. Pedig ott olyan nemzeti sportnak számít, mint nálunk a vízilabda és a tüntetés.

Mindenesetre a kanadaiak megmutatták ma, hogy miért csodálatos a magyar válogatott teljesítménye. Hiszen nem akármilyen elit közé kerültek. Ahogy a nemzetközi jégkorong szövetség oldalán is olvasható a vicceskedő, ám nem túl udvarias kérdés: „Kik vagytok, és hogy kerültetek be ide?”. De tényleg ez van, olyan mintha a Rolling Stones és a U2 között fellépne a Kispál és a Borz egy fesztiválon Londonban. Lovasiék jók, meg szeretnivalóak, csak hát valahogy mégis másképp szól az a rock and roll…

Szóval nem lehet egy rossz szavunk sem, csak a realitásokkal találkoztunk ma este. Ezért még hálásak is lehetünk a kanadaiknak. ÉS akkor lássuk csak, „a la Bryan élete”, hogy mi másért még. Adja magát Bryan Adams, és zenei vonalon még a közös büszkeségünk Alanis Morissette. Ott van a Szelíd motorosokból ismertté vált „vadhimnusz” elkövetője a Steppenwolf, szintén juharleveles gyökerekkel. Az itthon sajnos szánalmasan bugyutára sikeredett sörreklám eredetije is kanadai.

Észak-Amerika e részének szülöttje Paul Anka, kinek nevét újratanulhattuk különböző rockslágerek szvingesített verziója okán. A megnyerő hangú Feistről sem feledkeznék meg, és még folytathatnám a sort (például Neil Young, vagy a Nickelback is megérdemel legalább egy említést), de mai videóm dalszerzőjével, Leonard Cohennel berekesztem a névdobálózást. Kanadai góljai és elsöprő győzelme ezennel részemről meg vannak bocsátva. Hallelujah, legalábbis ami a videót illeti. Viszont önkényesen nem az eredeti verziót választottuk. Ennek a verziónak az elkövetője Rufus Wainwright, az ő feldolgozása került bele a Shrek című filmbe is.

A dal előtt már csak annyit, hogy vereség ide vagy oda a kanadaiak talán túl messze vannak ahhoz, hogy a South Park hősökhöz hasonlóan „Blame Canada” (Hibáztass Kanadát) jelszóval fussunk neki a békés vasárnap éjjelnek. Bár lehet, hogy egy darabig most nem utazom St. Louis-ba.

Az olajkutak és a szabad légutak

Immár 39 éve jegyzik április 22-ét a zöld naptárak, hiszen hivatalosan ma van a Föld napja. A szó szoros értelmében mondhatjuk, hogy bolygónk sorsa lassan már senkit sem hagy hidegen. Sok gondolatot nem is vesztegetnék a témára, inkább két számmal ünnepelném élőhelyünket.

Méghozzá egy nagyon fontos folyamatról szól mindkét dal, a lélegzésről. Ugye ez az, amit nehezítünk magunknak és környezetünknek is a légkörbe bocsátott szennyező anyagokkal, meg az erdők mohó felhasználásával. Első légzőgyakorlatunkoz egy Midge Ure (róla sokáig azt hittem, hogy Ure Midge-nek hívják, és nem egy ember, hanem egy zenekar) produkció nyújt segítséget. Angolul tudók előnyben: Breathe!

Előbbi dalt egyébként egy karórareklámnak köszönhetem. A második teljesen véletlenszerűen toppant évekkel ezelőtt az életembe, és azóta is imádom. Már csak azért is mert nagyon eltalálták a videót hozzá, érdemes végignézni. Eljött a frankofónok ideje, ez a Respire, a Mickey 3D jóvoltából. És várom a fordításokat az alábbi sorokra:

„D'ici quelques années on aura bouffé la feuille Et tes petits-enfants ils n'auront plus qu'un oeil En plein milieu du front ils te demanderont Pourquoi toi t'en as 2 tu passeras pour un con”

Lila dal, zöld hullám

Lírai hangulat hiányában április 11-én eltekintettem a Magyar Költészet Napjától. Szinte bizonyos azonban, hogy József Attilától előbb vagy utóbb olvashattok itt valamit. A mai napon a XX. század első felének egy másik kiemelkedő alakját ünnepeljük: Tóth Árpád lenne 123 éves.

Nem szeretnék senkit sok idézettel, illetve címmel kábítani, mindenesetre kihagyhatatlan mű az úriember munkásságából a "Körúti hajnal". Ez az a vers, melynek segítségével bármikor bárkinek el tudom a szinesztéziát magyarázni (Egy kirakatban lila dalra kelt…). De nemcsak ezért szeretem, lehet hogy a napszak iránti szeretetem miatt vagyok elfogult. Döntsétek el, ide kattintva elolvashatjátok.

Tóth Árpád nevét nemcsak stilisztikai elemek magyarázása miatt érdemes megjegyezni, hanem például amiatt az oldala miatt is, mely a gimnáziumi órákról talán kimaradt. A fennkölt gondolatok és szép képek mellett humora is volt. Nagyon érzékletesen festette le például az újságíró problémáját, „A riporter bújá”-ban. De jó lenne azt mondani, hogy ezen sorok már nem aktuálisak…

És nemcsak az emberek bajaira volt érzékeny, szívhez szóló darab a másik példám is. Szintén aktuális egy szabadtéri ülőalkalmatosság tavaszi kálváriájáról tudhatunk meg többet az „Egy pad elégiájá”-ból.

Nyelvészként arról sem feledkeznék meg, hogy kiváló műfordító is volt Tóth Árpád. Ezt bizonyítják Baudelaire magyarításai, de Poe örökbecsűjét is felhozhatnám állításom igazolására. Vagy egy nálam jóval inkább szaktekintélynek számító embert hívnék segítségül. Babits Mihály mondta egyszer, hogy a legszebb magyar vers Shelley Óda a nyugati szélhez című költeménye Tóth Árpád fordításában.

Egy ilyen lírai naphoz hosszas tanakodás után egy olyan együttestől választottam dalt, akiknek egy-két számuk felér egy költeménnyel. Olyanok a szövegeik, mint egy fordulatos film, bármi megtörténhet, előfordulhat bennük. Mindehhez vidám zenei köntös, és összetéveszthetetlen hangulat társul.

Sajnos már feloszlottak, és annyira klipekkel sem kényeztettek el működésük során. Így két állóképes darab közt vívódtam. A második helyezett a Zöld Hullám lett (ide kattintva ezt is elérhetitek). Az első a Délidőben, két nagyon eltalált kép miatt. Az egyik a „a járdaszélen szalonnát szel a szél” a másik a benzinként a szervezetbe komlóvirágteát…”.

Hát hallgassátok!

Állj melléjük!

A mai napon újabb ékes bizonyítékát találtam annak, hogy még a közösségi oldalak üzenőfala is jó valamire, sőt. A kicsit lentebb látható és hallható videó ugyanis épp így jutott el hozzám. A dalt kevesen nem ismerik, Ben E. King klasszikusáról, a „Stand by Me”-ről van szó.

Gondoltatok már arra, hogy milyen jó lenne egyszerre több helyen lenni? Vagy csak egy szempillantás alatt bejárni a világot? Na, ezt valósította meg ez a dalocska. Valahol Kaliforniában elindul a zene az utcán, és szép lassan becsatlakoznak különböző zenészek, a világ minden tájáról. teljesen átlagos hangszerekkel, ritkaságszámba menő darabokkal, vagy csak énekkel. Mi pedig nézzük a videót, és halljuk, ahogy a világ egyszerre zengi a dalt.

Nem is olyan régen Indonéziát megjárt barátaink filmje jutott eszembe róla. Egyik szálláshelyükön minden este összegyűltek a hely tulajdonosai és vendégei, hogy közös zenéléssel töltsék el az estét. Együtt. Mindenki a maga zenei ismereteivel, kultúrájával. Az is, és ez a videó is csak azt régi felismerést támasztja alá, mely szerint az egyik legegyszerűbb és nagyszerűbb közös nyelv a zene.

A kiválasztott dalon kívül még érdemes a „Don’t worry” és a „One Love” világkörüli változatát is megnézni, ezt a legkönnyebben a számcímekre kattintva tehetitek meg. Bob Marley slágerének feldolgozását már csak azért is ajánlom mindenki figyelmébe, mert egy a világ egyik legismertebb „utcazenésze”, Manu Chao nyitja a számot.

Jeges hősök testközelből

Bár már titokban megfogadtam, hogy egy darabig nem írok most jégkorongról (mondjuk a vébéig:), ma mégis megszegem e szabályt, egy rövidke beszámoló erejéig. Mi másról, mint a magyar jégkorong válogatott utolsó hazai felkészülési mérkőzéséről.

Nehéz elmagyarázni egy nem hokirajongónak, hogy miért érdemes meccsre járni. Most megpróbálok mégis pár olyan tegnapi körülményt felsorolni, ami még egy kívülállónak is mond valamit.

Kezdjük ott, hogy egy szerencsés-szerencsétlenség, és hosszas kavarás, majd várakozás után bejutsz a meccsre, egészen pontosan a palánk mellé. Olyan rálátásod van a történtekre, mint a fotósnak, és csak a meccs résztvevői vannak közelebb a játéktérhez. Nem vicc, voltak olyan ütközések, ahol szabályosan hátrébbléptem, mert épp előttünk kentél fel egymást a játékosok a palánkra. Rázkódott is rendesen. Mindjárt emberközelibb lesz a sport, főleg mikor a teljes norvég válogatott elvonul előttünk a második harmad végén. Ők nem tudják, hogy mi azért is mosolygunk rájuk ( a magyar vezetés mellett) mert egyik játékosuk volt olyan kedves, s kiütötte a pakkot, így egy ereklyével is gazdagodhattunk a felkészülési meccseken.

A pálya széléről azért is jó nézni a játékot, mert számos, lényegtelen, ám annál szórakoztatóbb apróságot fedezhetünk fel. Ilyen például az, mikor a norvégoktól beesik a jégre véletlenül egy kulacs. És az ezt követő küzdelem a visszajuttatásért. Első próbálkozás: egy kedves magyar játékos próbálja meg kisegíteni az ellenfelet egy laza mozdulattal. A rakoncátlan kulacs azonban megmakacsolja magát, és visszahullik a jégre. Második próbálkozás: a norvégok cserekapusa egész érdekes testhelyzetben próbálja megkaparintani a rosszkor, rossz helyen lévő tárgyat. Végül harmadjára sikerrel járnak: bevonnak egy hokiütőt is, a kulacs nagy nehezen elhagyja a pályát.

De nemcsak a játékon kívüli percek mások odalent: egy-egy gól, támadás is. Nemcsak átélni, megérteni is könnyebb a játékot. Arról nem is beszélve, hogy nem kell lassítás ahhoz, hogy lássuk, hogy mi történt. A negyedik magyar gól például egy méternyire „indult” tőlünk, szinte másodpercekkel korábban bent láttuk már. Adjuk hozzá mindehhez még azt is, hogy a csapatunk nyert, ráadásul nem is akárkiket győzött le. És nem is akárhogyan! Van ám erről is összefoglaló. Aztán "visszatérek" érdekességekkel.

Kicsit paprikás lett a hangulat a harmadik harmad végére, bunyókkal kiállításokkal tarkítva. Minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy ez nem a hazai féltől indult. Így külön vicces volt a végén látni, mikor a győztes magyar csapatnak bedobált csokik közül az egyik norvég játékos felemelt egyet, majd visszatette a félig megdézsmált csomagot, s jóízűen (ám tettét leplezve) eszegetett. A kis tolvajlás annyira lekötötte, hogy meg se hallotta, hogy norvég oldalról ő lett a legjobb játékos a meccsen. Legalább a pezsgőt nem a jégen bontotta fel.

A verekedések és a kiállítások emlékére ezzel a kis videóval készültem. Talán nem nehéz kitalálni, hogy miért…egyébként meg tisztelettel keresnék italozásra feljogosító passt, bármilyen sporteseményre. :)

Reneszánsz, vagy amit akartok

Az utóbbi napokban kicsit mellőztem a zenei videókat, úgyhogy most kevésbé leszek prózai és inkább két kiváló nótával egészítem ki a napsütéses vidám napot.

Először egy First Lady dalol nekünk, nem az óceán túlfeléről, hanem Franciaországból. A történetnek még magyar vonatkozása is van, hiszem a hölgy nem más, mint Carla Bruni, a gallok magyar származású elnökének a felesége. A számválasztás sem véletlen: 526 évvel ezelőtt született Raffaello, a reneszánsz egyik meghatározó művésze (Tőle származik a kép, egy fontos társadalmi üzenettel kiegészítve).

Ami egészen furcsa, hogy halálának is ma van az évfordulója (pontosan 489 éve). A megénekelt Raphaël minden valószínűség szerint másnak a mestere, ezt mindenkinek a franciatudására, illetve a fantáziájára bíznám. Amin komolyan eltűnődtem az az, hogy vajon ki a First Lady, ha egy elnöknek nincs neje? És hogy hívták volna Bill Clintont, ha Hillary indul az elnöki címért, és el is nyeri? Aki tudja, ossza meg velem!

Mindenesetre mai első „hősünk” Raffaello, ami franciául Raphaël, 4 mássalhangzó és 3 magánhangzó (4 consonnes et 3 voyelles), ahogy a dalból is megtudhatjátok. Halljuk!

Még mindig a művészetnél maradva, nem hagynám ki magyar ünnepeltünket semmiféleképpen: Ybl Miklós 1814. április 6-án született. Az építész munkáiban országszerte gyönyörködhetünk, Budapesten talán a legnagyobb sűrűségű az Ybl-művek aránya. Talán azt kevesebben tudják róla, hogy az eredetileg Hild József által megkezdett Szent István Bazilikának munkálatait Ybl folytatta, egészen 1891-ben bekövetkezett haláláig.

A második videó a kiváló építész egyik legismertebb munkájáról szól. Jobban mondva az épület a helyszín, nem a főszereplő. Ez pedig nem más, mint a KFT és a Bál az Operában. Ma egyébként nem bál lesz és nem is az Operaházban, hanem a magyar jégkorong válogatott újabb felkészülési meccse, ezúttal Norvégia ellen.

Hajrá!

Jeges örömök tavasszal

Bátran állíthatom, hogy gyönyörű és egy életre szóló élmény volt az első alkalom. Pedig féltem tőle, főleg ifj. Ocskay Gábor váratlan halála miatt. De fantasztikus volt a meccs is, a macidobálás is, és habként a tortára még nyert is a magyar válogatott.

Április 2-án voltam életemben először hoki meccsen. Elég magasra tettem a mércét, hiszen a magyar csapat finnek elleni barátságos mérkőzése igazi ínyencfogásnak ígérkezett minden szempontból. Szinte hihetetlen, de nemcsak megfelelt az este az elvárásaimnak, de még felül is tudta múlni azokat.

Amit többen is ígértek - hogy jobban lehet követni az eseményeket élőben, mint a tévében – igaznak bizonyult, bár az első harmad végén még erősen káprázott a szemem a nagy figyeléstől. De épp ezalatt fedeztem fel a hoki egy nagy előnyét más csapatsportokkal szemben. Rájöttem,hogy rengeteg látványos dolog zajlik a jégen, és nemcsak feltétlenül a korong közelében. Láttam „szinkronesést”, hihetetlen sprintet, enyhe palánkbirkózás felé közelítő pillanatokat. Sőt, egész komoly előrelépéseket tettem a szabályok elsajátításának terén. Aktuális kedvenc mozdulatsorom egyébként az, mikor egy játékos kézzel kapja el a korongot. Amit a legjobban szerettem látni az pedig az, mikor a bíró az ellenfél egyik játékosát kíséri kiállításra.

A tegnapi este szomorú ok miatt is különlegesnek számított: ez volt az első meccse a válogatottnak ifj. Ocskay Gábor nélkül. A válogatott bevonulásánál érezhető volt az űr, mikor a 19-es számhoz értek, és természetesen a mérkőzés kezdete előtt megemlékeztek a nagyszerű játékosról. Nem giccsesen, csak torokszorítóan. A nézősorok közt elég sok helyen elő is kerültek a zsebkendőnk.

Jeges medve – medvés jég

A következő lélekemelő pillanat már a meccs alatt, az első haza gólnál érkezett: a már említett macidobálás. A karitatív gesztus lényege, hogy mindenki visz magával valamilyen plüssállatot (eredetileg medvét), amit az első hazai gólnál a jégre dob (ha nagyon fentről dob a nézőtéren, akkor ez több lépcsős, egymást segítő hajigálássá fajul). Ezeket a játékokat gyermekkórházaknak, rászoruló gyermekeknek gyűjtik össze. Nem törnék sportriporteri babérokra, aki ilyen összefoglalóra vágyik, annak íme a videó, a gólokról, és a történelmi magyar győzelemre a világ egyik legjobb csapata ellen. Ez az a teljesítmény, amire már nem is igazán lehet szavakat találni, nem is keresek. Elég csak nézni.

http://esoember.hu/

Csak semmi komoly

Április elseje van, ezért a teljes napot a bolondságnak szentelem (legalábbis itt). Nevetőizmokat ingerlő okosságok, mondatok, melyekért örökre megjegyeztük egyes sportriporterek nevét, vicces reklámok, és minden egyéb hülyeség, ami mosolyt fakaszthat (és többnyire e-mailben terjed). Hiszen egy dolog szinte az egész emberiségben közös: mindenkire ráfér egy kis vidámság.


Bemelegítésként kezdjük valami klasszikussal. Hogy hívják a:
- .... a hülye pincért?
- Éttermi fogyatékos.

- .... az orosz hangmérnököt?
- Borisz Jelszint.

- .... oroszul a Speedet?
- Uzsgyi.

- .... a papok edzőjét?
- Tréningatya.

- .... az internetező szerzetest?
- Felhasználó barát.

Ha már kicsit jobb kedvünk van, nézzünk szembe a realitásokkal, válság van. Mi se lehetne jobb vicctéma? Adok rá két példát is

Egy bankár felhív egy másikat.
- Szevasz, hogy vagy?
- Kösz, jól.
- Bocsánat, téves.

Két ügyvezető igazgató beszélget.
- Te fizetsz az embereidnek?
- Én nem.
- Én sem. És bejárnak ?
- Be.
- Az enyémek is. Te, nem kéne ezektől belépődíjat szedni?

A biztos tudás mindenesetre sokakon segíthet, például az ilyen:

A római katolikus egyház feje kétezer éve a cápa.

Egész Európa rettegett a magyarok nyulaitól.

És hogy legyen videó is, ma a „vedd meg, mert ettől jobb lesz az életed” üzenetnél kicsit bonyolultabb hirdetésekből válogattam. Némi osztás-szorzás után kialakult a három legviccesebb reklám mezőnye, íme az egyik dobogósunk, ami a tudás hatalmáról szól.

Talán nem vagyok vele egyedül, de a sportriporteri bakik, el- és beszólások legalább akkora örömet okoznak, mint az általam preferált csapat egy-egy gólja. Bár az alábbiak nagy részét nem hallottam élőben, de ezek még olvasva is hihetetlenek.

Elnézést, csak leesett a mikrofonom, és felnyomtam
magamnak.
(Faragó)

Tizenegyes, érdekes döntés. De lássuk csak, az argentinok
újabb támadást vezetnek, szinte lekopírozzák az előző
akciót, és tizenegyes újra. Azaz bocsánat, az előző
ismétlése volt.
(Vitár)

És igen, itt jön a magyar zászló! A felső szín piros, a
középső fehér, az alsót nem látom.
(Knézy az olimpián)

A Vasas kapusa, Kakas dobja ki a labdát, amely Farkashoz
kerül, aki jól passzol Nyúlhoz. Ha hozzáteszem, hogy a
játékvezető Maczkó, akkor itt az egész állatkert.
(Vass István Z.)

És most kiállították az egész csapatot!... Ja nem,
sorcsere.
(Vitár egy hokimeccsen)

Négyes pályán a jó nevű görög: Szteliosz Bizbasz.
(Fülöp)

Lépéshiba... Ja nem, csere.
(Gyulai a 94-es focivébéről)

11:11 a Fotex javára.
(Gulyás)

A jobb kezük felé, ha szemben ülnek a televízióval...
(Palik)

Nemcsak a tévéből és a sportközvetítésekből okosodhatunk. Érdemes virtuális postaládánkba is kutakodni, elég csak egy vicces kedvű barát/ismerős/rokon és megvan a mindennapi betevő okosságunk. Például ilyenek:

Becsaptam egy ajtót. Azt mondtam neki, hogy nyitva van.

Ha tilosban parkolsz, ne kapcsold ki az ablaktörlődet.
Mozgó ablaktörlő alá nem lehet betenni a büntetőcédulát...

Hatalmas kagylógyűjteményem van, amit csak úgy elszórva tartok a világ tengerpartjain. Talán már láttad.

Minek megjegyezni a dátumot, amikor az minden nap változik?

Ajándék csónak ne nézd a lapát.

Aki eddig a sátor tetején lakott, annak a Sátoraljaújhely.

Mi nem haldoklunk! Mi így élünk!

Ha egy kacsa nem tud úszni, attól még nem a víz a hülye.

Nem a Dunakeszi az embert...


Fontos barátaink hétköznapi szórakoztatása, nézzük csak meg, hogy hová vezet, ha három ember unatkozik? Tanulságos reklám a kínai demokráciáról.

Ha már a messzi tájaknál járunk: Maléves gyermekként nem csoda, hogy mindig kedvenceim közé tartoztak a pilótás poénok. Ebből is gyűjtöttem egy csokrot (jobban mondva szakítottam pár „szálat” az e-mailen érkező „mezőből”.)

Pilóta: Jó reggelt Pozsony
Torony: Jó reggelt. Csak tájékoztatásul: Itt Bécs beszél.
Pilóta: Én most éppen leszállok Pozsonyban.
Torony: De ez itt tényleg Bécs.
Pilóta: Bécs?
Torony: Az.
Pilóta: De miért? Mi Pozsonyba tartunk.
Torony: Okay. Akkor szakítsa meg a leszállást, és repüljön balra.

Pilóta: Startengedélyt kérünk.
Torony: Bocs, de nem kaptuk meg a repülési tervüket. Hová szeretnének repülni?
Pilóta: Természetesen Salzburgba, mint minden hétfőn.
Torony: De ma kedd van!
Pilóta: Mi? ... Ja, akkor ma szabadnaposak vagyunk.

Torony egy pilótának, aki különösen durván tette le a gépet: A leszállás nem ördöngösség, az utasoknak finomabban is a tudtukra lehet adni, hogy földet értek.
Pilóta: Nem számít, úgyis mindig tapsolnak.

Torony: Hogy ne csapjon túl nagy zajt, legyen szíves, forduljon 45 fokkal jobbra
Pilóta: Milyen zajt csaphatnánk mi 35000 láb magasan?
Torony: Olyan csörömpölősét, mint amikor a 707-esük összeütközik az előttük levő 727-essel!

És az utazás témakörében ott a leghálásabb balek figura, a (kíváncsi) turista, aki olyan, mint a szerelmes férj Rejtő szerint (hiszen „mindent elhisz és semmit sem lát”.) 2007 nyarán kaptam egy e-mailt melyben – állítólag Ausztráliába készülő turisták értelmes kérdései olvashatóak. Ezek az ausztrál turizmus honlapjára érkeztek, mint alább is látszik a válaszadóknak volt némi humorérzékük…

K: Szokott fújni a szél Ausztráliában? Még sosem láttam a tévében, hogy esett volna ott az eső, hogy tudnak akkor növekedni a növények? (Anglia).
V: Minden növényt teljesen kifejlett állapotban importálunk, aztán csak ülünk, és nézzük, ahogy elpusztulnak.

K: Láthatok majd kengurukat az utcán? (USA)
V: Attól függ, hogy mennyit iszol.

K: Tudnának információt adni az ausztráliai vízilóversenyekről? (USA)
V: A-fri-ka az a nagy háromszög alakú kontinens Európától délre. Ausz-trá-lia az a nagy sziget a Csendes-óceán közepén, amelyiken nem ... á,nem érdekes. Hogyne, a vízilóverseny minden kedden este a Kings Crossnál van. Megjelenés meztelenül.

K: El tudnák küldeni nekem a Bécsi Fiúkórus beosztását? (USA)
V: Ausz-tri-a az a fura kis ország, amely Németországgal határos, és amelyik... á, nem érdekes. Hogyne, a Bécsi Fiúkórus minden kedden este a Kings Crossnál játszik, rögtön a vízilóversenyek után. Megjelenés meztelenül.

K: Vannak Sydney-ben szupermarketek, és egész évben kapható tej? (Németország)
V: Nem, mi vegetáriánus vadász-gyűjtögetők békés civilizációja vagyunk. A tej illegális.

K: Lenne egy kérdésem egy híres állattal kapcsolatban, amelyik Ausztráliában él, de elfelejtettem a nevét. Ez egyfajta medve, amelyik fákon él. (USA)
V: Ezt esőmedvének hívják. Azért ez a nevük, mert a gumifákról esnek le, és megeszik az agyát mindenkinek, aki alattuk sétál el. Úgy tudod távol tartani őket magadtól, ha emberi vizelettel fújod be magad, mielőtt sétára indulsz odakint.

Hasonlóan nevelő hatású utolsó reklámunk következik, záró jótanácsaim a videó alatt találhatóak (ahogy a képrejtvényen megfejtései is)

Hogyan biztosítsunk egy egészséges őrültségi szintet?
1. Ahányszor valaki megkér valamire, kérdezd meg hogy kér-e vele sült krumplit
2. Tedd a szemetesvödrödet az íróasztalodra, és írd ki rá, hogy „bejövő posta”.
3. Kérdezz meg embereket, hogy milyen neműek.
4. A Drive-Thru ablaknál jegyezd meg, hogy a rendelés elvitelre lesz.
5. Amikor kifelé mész az állatkertből, kezdjél a parkoló felé rohanni és ordítani, "Fussatok!!! Kiszabadultak!!!"

(Képrejtvények: 1. Egér a Marson, 2. Liszt Ferenc, 3. kicsit sántít, de "Ajtóstul ront a házba", 4. Ferihegyi repülőtér)