Javában tart a hoki vébé, s úgy gondoltam, segítenék sorstársaimon pár gyakran felmerülő kérdés megválaszolásával. Nem is olyan rég, még egy meccset sem tudtam végignézni. Aztán elkezdett érdekelni, tetszeni, de nem igazán tudtam követni a játékot. Már haladok, sőt az utóbbi hetekben komoly jégkorongszabály tréningen vettem részt. Ennek gyümölcsét osztanám meg veletek.Ki nyeri a meccset?
Többnyire az, aki a harmadik harmad végéig több gólt lőtt (az ellenfél kapujába!), mint a másik csapat. Ha a két szám egyenlő, akkor jöhet a hosszabbítás, a győztes gólig, illetve a meccs típusától (például barátságos- vagy csoportmérkőzés, kieséses szakasz, döntő) függően 5,10, vagy akár 20 percig. Aztán jön a nem túl barátságos nevű szétlövés (a vébéhez ennyit is elég tudni, hardcore rajongóknak ajánlom a haladó órát).
Hol a korong?
Ez a leggyakoribb kérdés meccs közben, amire néha a tapasztaltabb hokiszurkolók is keresik a választ. A korong, más néven pakk meglelésében sokat segít a játékosok testtartásának megfigyelése. Ha ütője a jégen van, akkor nagy valószínűséggel nála lesz. Ha ütője kicsit a levegőben van, akkor csak meg akarja szerezni, és ennek érdekében korcsolyázik, amilyen gyorsan csak tud, a jégen tartott ütő ebben kicsit akadályozná.
Ha éppen a palánkra kenődve látjuk a játékost vagy többet is, akkor jó eséllyel valahol köztük helyezkedik el a pályán. Ha az egyik csapat nagyon örül, akkor az ellenfél kapujában. Vagy legalábbis megfordult a kapuban. Kézben is lehet a korong; egy játékoséban addig „ledobja” maga elé (bővebben lásd a gólt csak ütni lehet fejezetet). A drukkerek megkönnyebbülésére, és a másik oldalon legnagyobb bosszúságára sokszor kiköt a korong a kapus kesztyűjében is. És természetesen a bíróknál is lehet, de ennek számtalan más jele is van. Hacsak nem vicces egy kedvű bíróról van szó, aki csak úgy poénból zsebrevágja. Bár ilyet én még nem láttam.
(Nagyon speciális esete a pakk tartózkodási helyének akkor fordulhat elő, mikor egy játékos kiüti a palánkon. Ilyenkor a szemtelen, ám szemfüles sportrajongó elteszi emlékbe.)
Milyen sport az, ahol buli és verekedés van a pályán?
Buli játékmegszakítások után van, a bíró bedobja a korongot, s a két csapatból egy-egy játékos megpróbálja kibulizni egy társához. A buli helyszínéül szolgálnak a messziről is kiszúrható köröcskék. Ebből a helyzetből láthatunk sokszor egészen érdekes mozdulatsorokat a hokisoktól. Itt jön ki, hogy néha ők sem tudják, hogy hol a korong. (Haladó tanfolyamomban további részleteket is elárulok majd a témáról.)
A verekedés - a focival ellentétben – gyakrabban fordul elő a pályán, mint a közönség soraiban. Kicsit itt még nem sikerült felfognom a „szabályokat”. Mármint, értem én, nem szabad, és le is küldik a játékost. De közben tanítómesterem úgy festette le (főleg az NHL meccsek bunyóit), hogy tulajdonképpen elmérgesedni nem hagyják a helyzetet, de egy kicsit kiereszthetik a gőzt a játékosok.
Gólt csak ütni lehet?
Focirajongók megint hátrányban: rúgni (korcsolyával) nem szabad gólt. Illetve lehet, csak nem érvényes. Illetve nem érvényes, ha észreveszik a bírók, hogy korcsolyával történt. Mellel viszont lehet, erre nagyon szép példa Benk Andris gólja a norvégok elleni második felkészülési meccsen. Még egy könnyen feltűnő dolog: kézzel is hozzáérhetnek a játékosok a pakkhoz (el is kaphatják), csak utána nem „passzolhatják” másnak, maguk elé kell letenni. Fejelni is szabályos, elméletben. Valójában ilyet sem láttam még. (Esetleg a svéd kapus 2002-es megmozdulását értékelhetnénk annak, csak hát az saját kapuba ment.) Talán egy meccsen majd mikor a bíró viccből eldugja a korongot…
Mitől lehet tilos a felszabadítás?
A tilos felszabadítás szókapcsolatot érdemes hamar megtanulni, mert elég ritka az olyan mérkőzés, ahol nem fordul elő. Itt nem a köröcskéket, hanem a vonalakat kell figyelni. Ha egy csapat a saját térfeléről az ellenfél kapujánál található vonalon túlra üti a korongot. Ilyenkor is buli jön, a „vétkes” csapa kapujánál. Ha egy csapatot nagyon beszorít/letámad az ellenfél, olyankor elég gyakran fordul elő.
Mit keresnek a tárgyak a jégen?
Ebbe a fejezetbe alapvetően három dolog tartozik: az ütő, a plüssállat (a konzervatívoknak szigorúan medve) és a csoki, ennek ellenére bekerülhetnek más holmik is, azonban ez már többnyire szabálytalan.
Az ütő úgy kerülhet jégre, hogy eltörik, megsérül, vagy játékra alkalmatlanná válik. Ekkor meg kell válnia tőle a játékosnak (ki is állíthatják, ha nem teszi meg). Ilyen esetben az is előfordulhat, hogy „egy szál korcsolyában” asszisztál a játékhoz, zavarja esetleg a támadót, egészen addig, míg ki nem mehet egy friss hokibotért. De olyan is előfordulhat, hogy csatár csapattársa átadja neki az ütőjét az „utánpótlás” beszerzéséig.
A plüssmedvék a jégen nem közvetlenül a játékban vesznek részt. A macidobálás jótékony akció, gyökerei egészen a nyolcvanas évek közepéig, Kanadáig nyúlnak vissza. Karácsony alkalmából indult egy kezdeményezés, hogy a mérkőzés nézői vigyenek magukkal egy plüssmedvét (vagy bármilyen más játékállatot) , és azt az első hazai gólnál hajítsák be a jégre. A nézőtérről hullott ajándékokat gyerekeknek ajándékozták. Szerencsére a jótékonyság, és az ilyen kedves gesztusok is messzire terjednek. 2009-re Magyarországra is megérkezett a „Dobj egy macit!” mozgalom. Először február 15-én a Miskolci Jegesmedvék szurkolói medvésítették be a jeget. Második alkalommal április 2-án a magyar-finn felkészülési meccsen dobálózhattak a nézők. Szükség volt némi csapatmunkára is, hiszen a felülről jött játékok csak a lelátókig jutottak. A közönség így láncmacidobált.
A csokik a játék végén kerülhetnek a jégre, amennyiben a csokoládét birtokló drukker csapata győzött. A taps és a hangos ünneplés mellett ez egy igencsak édes formája a hálának, amit a jó játék után a közönség érez. Ez a kedveskedés magyar eredetű, bár hogy pontosan hol és mikor kezdődött, ez a legendák ködös messzeségébe vész. A szinte biztosnak tűnik, hogy nem a válogatott mérkőzésein indult, hanem a bajnokságban. Egy kicsit rosszmájúan azt is mondhatnánk hogy azokban az évtizedekben még nem volt annyira magas színvonalon a magyar hoki, és a drukkereknek kellett találni valami örömforrást. (Oknyomozó és/vagy a csokidobálás eredetéről többet tudók jelentkezését várom)
Mi a magyar válogatott titka a pályán, és a szurkoló szívének elnyerésében?
A teljesítményük, így lehetne egy szóba sűríteni. De ennél talán többről is lehet szó. a magyar jégkorong válogatott A csoportba kerülése egy olyan csoda volt, amit kb. a legoptimistább szakértők sem vártak volna el a fiúktól, hát még a laikusok! És a hokicsapat története meccsről-meccsre azt mutatja, hogy nem három napig tartó csodáról van szó. talán a legfontosabb mégis az, hogy képesek minden alkalommal úgy pályára lépni, hogy az ember elhiszi róluk (és őket nézve), hogy nincs lehetetlen. Jó példa erre a szlovákok és a fehéroroszok elleni két meccs, ahol a győzelemért (döntetlenért) szoríthattunk. Két (papíron) lényegesen jobb csapat ellen! Lehet, hogy elfogultság, de véleményem szerint egy kicsit több szerencsével legalább az egyik meg is lehetett volna. Még egy fontos dolog: nem kell hozzá nagy hokiszakértőnek lenni, hogy belássuk a magyar csapat legnagyobb „fegyvere” fejlődő játéka mellett, hogy szinte hihetetlen módon tud küzdeni. A szurkolók szívéhez a felsoroltak fele is elég lenne.
Hol lehet nézni itthon a svájci vb meccseit?
Erre nálam sokkal szakavatottabbak válaszolnak a jegkorong.blog.hu ezen oldalán. Személyes tapasztalat alapján pedig bátran ajánlom a széna téri (Budai) Jégpálya melletti (sör)sátrat. Kellemes környezet, kedves emberek, jó hangulat. Valószínűleg ez utóbbi fokozódni fog, mivel most kezdenek igazán élesbe fordulni a magyar válogatott mérkőzései.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése