Egy liverpooli csapat, akiket szerda után is szerethetünk

A realitások talaján maradva inkább csak álom egy szép eredmény szerdán a Debrecen számára. Persze ez ne akadályozzon meg senkit az esti lelkes szurkolásba, sőt! Bárhogy is lesz, van egy igazi „liverpulikum”, amire semmi esetre sem leszünk mérgesek. Igaz nem focicsapat, hanem zenekar.

Egy szó, mint száz: Beatles dallal alapozunk a meccsre.
A posztot lelkesítő hatásúnak szánom, ezért hosszan nem is éltetném a gombafejűeket. Már csak azért sem, mert feltűnt: akik ellenkező véleményen vannak velem ezügyben, azoknak hiába magyarázok a témában órákat.

Aki viszont kedveli a liverpooli négyest, fogadja szeretettel a videót, melynek forgatása előtt és alatt nem tudom, hogy mit szedhettek a tagok, de kérnék belőle. És persze ez az a korszak, amikor lehetetlenség eldönteni, hogy melyik fiún volt viccesebb színű ruha. Személyes kedvenc a klipen Ringo Star, de a többiektől is láthatunk olyan mozdulatokat, amit jobb híján az angol humor számlájára írok.

A Magyar Dal napja után – Nem múltak el a buta zenék?

Egész sok kellemes pillanattal, és pár apró bosszúsággal telt részemről a Magyar Dal napja. Ennek fényében le is zárnám a megszűnt zenekarok feletti kesergős hármas sorozatomat. Utolsó kiemelt eltávozott zenekarunk a Nyers, amiről feltétlenül szeretnék egy poszt, számos link és egy videó formájában megemlékezni. (Igaz, 2009-ben a Nyers három koncert erejéig összeállt, de egyelőre nem fedeztem fel az újraegyesülési szándékot emögött.)

A Nyers abszolút rangidősnek számít e trióból, bár a hallókörömbe úgy igazán nem sokkal az Amorf Ördögök és a Hiperkarma előtt került. Akkoriban már meglepően, és nem túl szívderítően kevés ember előtt léptek fel, legalábbis Budapesten. Viszont a frontember Czutor Zoli számok közötti vicces kis átvezetései még/akkor/már összefoglalták szépen, hogy miért szerethető a Nyers. Egyszerre figuráz ki másokat lazán, és nevet közben magán is egy sort. Ehhez jön az, hogy az elején nem tudod még, hogy mire számíthatsz pár perccel (évvel) később. És mégis az volt a fájdalmas tapasztalat, hogy a Nyers utolsó éveiben alig lézengtek páran a koncertjeiken.

Keserédes kivétel volt ez alól a búcsúkoncert, ahol nem lehetett rendesen, meg kevésbé rendesen sem elférni. Talán hetente kellett volna feloszlaniuk. (itt jegyezném meg, hogy olyan hangulatos kis teraszkoncertet is tarthattak volna többet, amivel az ortodox nyers törzsközönségtől búcsúztak)

És hogy milyen - volt – a Nyers? Kifejezetten jellemző volt rá a nomen est omen, zeneileg meg szövegileg is, ráadásul mindkét átvitt értelemben. Talán pont azért nem tudtak annyira befutni, mert nem voltak tekintettel arra, hogy esetleg olyanokat sértenek meg, akik útjukba állhatnak a siker sztrádáján. Vagy éppen csak irtóztak a kompromisszumoktól.

Album szintjén frappánsan és kedvesen az „Elmúltak a buta zenék”-kel robbantak be a köztudatba, és szereztek rajongókat és minden bizonnyal ellenségeket is. (A kezdeti időkből származó videókon vigyázó szemetek Czutor béna sapkájára vessétek) Persze ha vérkomolyan venném őket, biztos vérig sértődhetnék én is, főleg ha az elnyomás lenne a mániám. És akkor a „Fényre csúnyuló lányok” balladájáról még nem is beszéltem.

Az évek során stílusukat tekintve átmentek némi változáson, talán "rádióbarátságosabbak" is lettek, de "bármi is volt a divat", áttörő sikert méreggel, és méreg nélkül sem arattak. Pedig igazi szerelmes dal is született nyersmodorban, amit én például nagyon bírok.

Kérdés, hogy Czutor új (most már többéves) Belmondo névre hallgató projektje mennyire jár más (népszerűbb) utakon. Az mindenesetre dicséretes, hogy játszanak élőben Nyers dalokat, meg eredetileg oda írtakat, úgy nyugi, annyira nem változik meg.

A kiválasztott videó link formájában is megtalálható bejegyzésemben, viszont annyira kedves a szívemnek, hogy még ennél többször is szívesen reklámoznám. Jó a szöveg miatt, vidám a dallam miatt, és vicces a klipje miatt (amit aztán a Red hot Chili Peppers-ös fiúk jól lekoppintottak) – esetleg mindez keverve.

Ennyi.

A Magyar Dal Napján – sosem voltak senkik?

Vasárnap teljes gőzzel beindult a Magyar Dal Napja, visszaemlékezésemnek sincs még vége, Jön a magyar pop-rock ipar egy újabb áldozatának bemutatása, sok-sok linkkel, amikre megéri kattintgatni.

Második, már egy ideje nem aktív, azonban el nem feledett zenekarunk a Hiperkarma. Pedig mikor először hallottam őket élőben csak legyintettem, tényleg nem fogtak meg. Aztán valahogy végighallgattam pár számot „steril körülmények” közt, kezdtem felfogni és megszeretni a szöveget, és onnan már nem igazán volt visszaút.

Aztán már koncerten is tetszett, már-már azt is mondhatnám, hogy rajongó lettem. Mondjuk az egyre inkább látszott a fellépések alatt, hogy az énekesnek nem sok kapcsolata van már a való világgal. Lehet ám az is, hogy sose volt, ettől olyan a Hiperkarma amilyen. Talán mindegy is, mindenesetre üde és hiányzó színfolt a magyar alternatív zenében, hiszen fülbemászóan dallamos, rendkívül jól kántálható/énekelhető/ordibálható szöveggel, aminek még értelme is van.

Nem tudnám például Hiperkarma nélkül, hogy „süket füllel könnyebb úszni”, az őszi napfényben nem kattogna a fejemben, hogy „szépen lassan mindenünk leépül, nemsokára elmúlik a nyár, minket egytől egyig felzabál az élet”. Fel se tettem volna magamnak azt a kérdést sem, hogy miért mindig a szimpatikusabb állatok a vesztesek.

Régóta gyűjtöm a frappáns dal kezdősorokat is, képzeletbeli listám előkelő helyén a Felejtő című dal áll a „Sumák lázadók, véreres szemű senkiháziak”-kal. Habár ezt a dalt már csupán a „Rám ne számítsatok, én eleget ráztam az öklöm/Eleget hallgattam olyat, aki tudta, hogy miről beszél/Csak azt nem hogy kinek” sorokért is érdemes volt megírni.

Az egyik titka az lehet Bérczesi Robi szövegeinek, hogy teljesen egyszerű szavakból, egyszerű mondatokkal magyaráz el egyszerű dolgokat. Például: "Ha nem akarod, hogy értsem akkor úgysem értem/ha nem akarod, hogy lássam, akkor azt se várd, hogy érdekeljen!" (ezt a gondolatot főleg hölgyeknek ajánlom) vagy szintén a második albumukról az amondóból: "Ha nem akarod, akarom/Ha akarod, nem akarom" (ezt is).

És akkor még ott van az Üres, amit romantikusabb pillanatomban akár elejétől a végéig bemásolnék, most elégedjetek meg ennyivel belőle: vele(d) álmodni könnyebb, mint egyedül ébren, vagy valaki mással.
De az is alap, hogy „csak az kiabál aki fél”, és persze – ezzel pedig elérkeztünk a videóhoz is – azigazamazigazadazigazamazigazad. Ennél kicsit bonyolultabb mondatok is vannak benne, személyes kedvenc a Ma csak az jöjjön aki könnyen szédül/Aki úgy indul el hogy a végére ér illetve. Kellemes magyardalnapot mindenkinek!

A Magyar Dal Napja elé – „a két remix király: Bartók és Kodály”

Vasárnap országszerte kitör a Magyar Dal Napja, remélhetőleg jobbnál-jobb koncertekkel. Szóval úgy gondoltam itt az ideje egy nagyon sok linkes, nosztalgikus visszatérő posztnak

Amit Pici bácsi megálmodott még évekkel ezelőtt, most nagyon úgy néz ki, hogy megvalósul: több mint 20 helyszínen különböző stílusban és különböző rendezvényeken szól a magyar dal szeptember második vasárnapján.

Három olyan zenekarral alapoznám a hangulatot e napra, akik már „nem lehetnek velünk” sajnos holnap. Pedig az elmúlt egy-két évtized – számomra – meghatározó együttesei, csak más utakon folytatták a tagok életüket.

ABC sorrendben haladva első vasárnapi hiánycikkünk az Amorf Ördögök, akikhez sokáig csak a Nekem a Balaton feldolgozást tudtam kötni. Aztán valahogy szép lassan további dalok követték, sőt még franciákat is elráncigáltam Amorf koncertre a Szigeten. Szövegértés nélkül is szerették.
Mégis igazi „amorf” katarzist az „élj a mának, ne a mamának” (a klip is megér egy kattintást) rím hozta el az életembe. Akkor felforgattam a baráti köröm a Cellux szimfóniáért, és a mai napig szívesen ajánlom barátaim figyelmébe a nagylemezt depresszió ellen is meg helyett is.
Közben meg 2007-ben – számomra teljesen váratlanul – feloszlott a zenekar.

Amit már csak azért is sajnálatos, mert de rejtély, hogy miként, de abszolút stresszoldó, plusz happypontokat adó, táncra, bulira, szóval jó dolgokra csábít a zenéjük. Most már csak konzerv formában. Van viszont helyette Péterfy Borink és Erik Sumo Bandünk. Ez sem lebecsülendő dolog.

Ami pedig az Amorf Ördögöket illeti: a linkekre kattintva megtudhatjátok (újra) hogy minél nincsen a világon szebb (ezt is már önmagában a klipért érdemes), vagy milyen a boldog világvége hangulat, és hogy hogyan szól egy igazi dunántúli sláger, avagy egy tomvécces dal (az ihletforrást illetően Tom Waits Yesterday Is Here keressétek)

Amit videós pozícióban ajánlok, pedig nincs is klipje az a Dióhéj hajós, talán az „Álmom a médiában dolgozni” és a „Szülinapomra tűzijáték legyen” sorok miatt. Vagy csak azért, mert tényleg azonnali mosolygást és jókedvet vált ki (legalábbis az eddigi tesztalanyokon).

Folyt. köv...

Randizz a Földdel!

Június 5-e, a Környezetvédelem világnapja van. E jeles dátum alkalmából mutatja be kedvenc „légifotósom”, Yann Arthus-Bertrand első filmjét.


Talán emlékeztek még a Felvonulási téren a fotós különböző magasságból készített képeiből rendezett kiállításra, ahol számos, az adott fényképen szereplő tájról, környezeti problémáról olvashattunk infókat.

A francia úriember legújabb projektje sem mentes a környezetvédő, ráébresztő gondolatoktól, ezt már a beharangozó trailerből is lehet érezni. Viszont eddig őt még sosem éreztem demagógnak, és a fotói lélegzetelállítóan gyönyörűek, úgyhogy így látatlanba is merem ajánlani a Home (Otthonunk) című filmet. A darab különlegessége, hogy a környezetvédelmi világnapon, egyszerre több mint ötven országban mutatják be.

Budapesten a Millenáris Parkban este fél kilenckor ingyen leadják a filmet. A szabadtéri vetítéshez egyéb programok is kapcsolódnak. A produkció előtt tévé interjút adnak Luc Bessonnal, akivel közösen jegyzi Arthus-Bertrand a filmet. De lesz koncert, megzenésített klímavers, megnézhető a nap folyamán a helyszínen már hetek óta tartó ZöldPont kiállítás. És természetesen lesz flashmob is. Mivel a film bemutatóját mindenütt a randevú a Földdel szlogennel hirdették meg, a találkák egy fontos kellékét, tehát – cserepes - virágot kell a megmozdulásra vinni. További részleteket a www.millenaris.hu illetve a www.home-2009.com oldalakról szedegethettek össze.

Aláfestő zeneként az egyik legközismertebben zöld, Kaukázus zenekar dalát fogyasszátok egészséggel, tudatosan és persze mértékkel. (Ha már itt tartunk: a témában ajánlanám tőlük A jó, a rossz, és a kreatív, a 10 ezer mérföld – Tudatos ember, és a többé-kevésbé a Gyűrűzött madár című dalokat is.)

Mindenki hordjon magánál törülközőt!

1971., egy mező az ausztriai Innsbruck közelében. Esteledik. Egy ezüstszínű hajó ereszkedik le az égből. Kinyúlik egy rámpa, és egy magas szürkésszöld lény masírozik le rajta, közeledve egy fekvő alak felé. – Douglas Noel Adams?


„Magától értetődik, hogy a Vogon költészet a harmadik legrosszabb a világegyetemben.”

Ha ez a földön kívüli Wowbagger, a Végtelenül Meghosszabbított lenne, neki minden bizonnyal nem okozna problémát rosszat mondani a sci-fi íróról. De hát e lény számára véletlenül szerzett végtelen élete másról sem szól, minthogy válogatott otrombaságokat vágjon az Univerzum összes lakosának fejéhez . Ezzel szemben én csak egy végtelenül elfogult olvasó vagyok. Mert Douglas Adams kapcsán nem sok negatívum jut az eszembe. Művei körülbelül azt a fajta katarzis élményt hozzák számomra a modern világirodalomból, amit Rejtő csak regényeiből szoktam meg a magyar palettáról.

Már csak azért is jogos a párhuzam, mert két író nevének ugyanolyan hatása van egy társaságban: akik ismerik, rögtön elkezdik megosztani egymással kedvenc részeiket, idézeteiket, és természetesen megpróbálják az olvasói szempontból szűz személyeket meggyőzni, hogy olvassanak tőlük valamit, mert megéri.

Mindkét úriember tollából születtek olyan darabok, melyekben a legváratlanabb pillanatban történik valami teljesen abszurd, nem odaillő és/vagy rendkívül mulatságos, ugyanakkor tanulságos dolog.

Sokan azt mondják Douglas Adams leghíresebb művére, az ötrészes Galaxis Útikalauz stopposoknak trilógiára, hogy sci-fi paródia. Én máshogy közelíteném meg. Szerintem az író nem a sci-fi műfajt parodizálja, hanem saját magát, és az őt környező világot közelíti meg keserédes humorral. Szóval a Galaxis Útikalauz egyfajta modern filozófiai mű számomra, kellő mennyiségű humorral beoltva. Szinte minden torokszorító kérdésről tud valami frisset és mosolyogatót mondani. Közben, ha belegondolunk, az olyan lélegzetelállító találmányok mellett, mint a valószínűtlenségi hajtóművel vagy a bisztromatika (lásd a videó alatti magyarázatot) segítségével haladó űrhajók, vagy önmagában a galaxis útikalauz, sokkal fajsúlyosabb kérdéseket is feszegetnek a könyvei.

„Az Útikalauz tévedhetetlen, a valóság gyakran pontatlan”

Zseniális ötlet például a Másvalaki Problémája pajzs (azért nem látod, mert úgy működik az agyad, hogy más gondjával nem törődik, ezért csak véletlenül veheted észre), de rámutat az emberek egymás iránti közömbösségére. Érdekes felvetés, hogy a galaxis irányítója nem is tud róla, hogy valójában mekkora úr. Békés nyugalomban él a macskájával, és válaszol az őt meglátogató idegenek fura kérdéseire. Szerintem pont Magyarországon nem kell magyarázni, hogy mennyire jó lenne, ha az ország irányítói nem annak fényében hoznák döntéseiket, hogy minél tovább hatalomban maradhassanak, hanem józan paraszti eszükre hagyatkoznának.

Másik szimpatikus jellegzetessége a Douglas Adams könyveknek, hogy tulajdonképpen nincs heroikus főszereplő sem bennük. Minden figurában van valami esendő, és ezáltal egytől egyig végtelenül emberiek lesznek. Kezdve a hatalmas nagy esze miatt depressziós robottól, a saját beképzeltsége miatt igencsak korlátolt Zaphod Beeblebroxon át egészen a földlakóig, Arthur Dentig. Douglas Adams az én képzeletem szerint leginkább a trilógia negyedik részében szereplő John Watsonra hasonlíthatott. Ő az a férfi, aki „minden rendben” mosolyával az arcán nyugágyából nézi az óceánt, és segít Arthurnak és szerelmének megérteni a delfinek búcsúajándékát. (ugyanis mikor a vogon flották megsemmisítik bolygónkat, a delfinek még a pusztulás előtt elhagyják a planétát, utolsó üzenetük így szól: Viszlát, és kösz a halakat! Ennek megzenésített verzióját láthatjátok e sorok alatt)


„Elnézést az okozott kényelmetlenségekért”

Douglas Adams könyvei választ adnak olyan szorongató kérdésekre, minthogy miért 42 a válasz a végső kérdésre: a Világ az Univerzum, meg Mindenre. Megtanulhatjuk belőle, hogy miként lehet elsajátítani a repülés tudományát, és megtudhatjuk, hogy mi volt Isten teremtményeihez intézett utolsó üzenete.

De nemcsak az Útikalauz tette felejthetetlenné. Írt például olyan szótárt is, aminek a szavai hétköznapokban tapasztalt jelenségekre kínálnak pontos kifejezést, a körülményes körülírás helyett. Így született például a poplangy szó, amit olyankor érzünk, mikor az még meleg a hely, ahova leültünk az előttünk lévőtől.

Az Útikalauzból kiderül az is, hogy miért nélkülözhetetlen egy igazi stoppos életében a törülköző (lásd bővebben a videó alatt). Május 25-én épp e hétköznapinak tűnő használati tárgy segítségével próbálnak méltó emléket állítani a felejthetetlen írónak rajongói. Douglas Adams 8 éve halt meg. Évről-évre erősödő nemzetközi hagyomány, hogy halálának évfordulója után két héttel olvasói törülközővel járnak-kelnek egész nap világszerte. Egyrészt praktikus, másrész megható. Szóval, aki bármi ilyesmit tapasztal ma a környezetében ne aggódjon: nem őrült strandolókról van szó.

S akkor jöjjenek a delfinek:

Törülköző

A lehető leghasznosabb dolog, amit csak magával vihet a csillagközi stoppos. Egyrészt komoly gyakorlati értéke van: beletakarózhatunk, hogy meleghez jussunk, míg átugrándozunk a Jaglan-Béta hideg holdjain; heverhetünk rajta, míg a Santagrinus-V ragyogó, márványhomokos tengerpartjain szívjuk a sűrű tengeri levegőt; felvitorlázhatjuk vele minitutajunkat, míg lefelé sodródunk a lassú, lomha Moth folyón; takarózhatunk vele, miközben Kakrafoon sivatagainak vörös csillagai ragyognak ránk; megnedvesíthetjük és fegyverként használhatjuk kézitusában; fejünkre tekerhetjük, hogy távol tartsuk a mérges gőzöket, vagy hogy elkerüljük a Traal bolygó Mohó Poloskapattintó Fenevadjának pillantását (észvesztően ostoba állat, azt hiszi, ha te nem látod őt, ő sem lát téged – annyi esze van mint egy cipőtalpnak, de nagyon-nagyon mohó); veszély esetén vészjelzéseket adhatunk vele, és természetesen beletörölközhetünk, ha még elég tiszta hozzá.

Másrészt, és ez a fontosabb, a törülközőnek roppant pszichológiai jelentősége van. Miért, miért nem, ha a strag (strag: nem stoppos) észreveszi, hogy a stopposnak van törülközője, azonnal föltételezi, hogy fogkeféje, arctörlője, szappana, doboz kétszersültje, kulacsa, iránytűje, kötélgombolyagja, szúnyogriasztója, esőkabátja, űrruhája stb. is van. Sőt a strag boldogan odakölcsönzi a stopposnak a felsoroltak vagy egy tucat egyéb tétel bármelyikét, melyet a stoppos véletlenül „elvesztett”. A strag úgy gondolkodik, hogy aki széltében-hosszában bejárja stoppolva a galaxist, nomádul és csövezve él, hihetetlen nehézségekkel néz farkasszemet, és győz, és még azt is tudja, hogy hol a törülközője – az igazán olyan valaki, akit komolyan kell venni.

Innen ered a kifejezés, mely a stoppos szlengbe is átkerült már: Hej, helltél már azzal a klufi Ford Prefecttel? Az aztán a sahár, mindig tudja, hol a törülközője! (Hellni: megismerkedni, beszélgetni, találkozni, lefeküdni valakivel; klufi: nagyszerű, belevaló fickó; sahár: igazán nagyszerű, belevaló fickó.)

Forrás: Douglas Adams: Galaxis Útikalauz űrstopposoknak

Bisztromatika

Maga a Bisztromatika nem más, mint egy forradalmian új módszer a számok viselkedésének megértéséhez. Mint ahogy Einstein is megfigyelte, hogy az idő nem abszolút, hanem a megfigyelő térbeli mozgásától függ, és a tér nem abszolút, hanem a megfigyelő időbeli mozgásától függ, úgy mostanra rájöttek, hogy a számok egyike sem abszolút, hanem a megfigyelő éttermekbeli mozgásától, függ.

Az első nem abszolút szám azon emberek száma, akiknek az asztal lefoglaltatott. Ez a szám az étterembe történő első három telefonhívás folyamán váltakozik, és Iátszólag semmiféle összefüggésben sincs azon emberek számával, akik csak úgy betoppannak, vagy azon emberek számával, akik később csatlakoznak hozzájuk a show/meccs/buli/koncert után, illetőleg azon emberek számával, akik lelépnek, amikor Iátják, hogy kik toppantak még be.

A második nem abszolút szám az érkezés megadott ideje, amelyet napjainkban az egyik legbizarrabb matematikai fogalomként emlegetnek: ez egy recipriverexklúzíva, egy olyan szám, amely önmagán kívül minden számmal egyenlő. Más szavakkal: az érkezés megadott ideje az az időpont, amelyben egyetlen személy megérkezése sem lehetséges. A recipriverexkluzivák a matematika sokféle ágában játszanak döntő szerepet, ilyenek pl. a statisztika vagy a könyvvitel, és ugyancsak szerepük van az MVP-mező megkonstruálásához szükséges alapvető egyenlőségek megalkotásában.

A harmadik és egyben legrejtélyesebb nem abszolút szám a következőkből tevődik össze: az elfogyasztott ételek száma a számlán, minden egyes étel ára, az asztalnál ülő emberek száma, valamint az összeg, amire a már említett emberek a Ielkiekben felkészültek. (Azon emberek száma, akik pénzt is hoztak magukkal, ezen a téren elhanyagolható.)

Az e ponton általában felmerülő elképesztő ellentmondásokat évszázadokig nem tanulmányozták, egyszerűen azért, mert senki sem vette őket komolyan. Egyszerűen betudták a legkülönfélébb dolgoknak: udvariasságnak, durvaságnak, aljasságnak, ravaszságnak, fáradtságnak, lobbanékonyságnak, vagy az idő előrehaladottságának, és másnapra teljesen el is feledkeztek róluk. Sohasem tesztelték Iaboratóriumi körülmények között, ami érthető, hiszen sohasem laboratóriumokban történtek meg, legalábbis nem a híresebbekben.

És csak a zsebszámológépek eljövetelével lett mindenki számára nyilvánvaló a rémisztő igazság, ami a következőképpen hangzott:

Az éttermek határain belül számlákra írott számok teljesen más matematikai törvények szerint viselkednek, mint az Univerzum bármely más területén bármely más papírra írott számok.

Forrás: Douglas Adams: Az Élet, A Világmindenség, Meg Minden

Nem ugyanaz, és nem ugyanúgy

Van egy zenekar, amit anno jazz-hiphop együttesnek könyveltek az címkeszerető zenekritikusok. Pedig a srácok nem tartoznak a könnyen bekategorizálható kategóriába. Talán éppen azért a legkedvesebb együttesem a magyar palettáról a szóban forgó Jazzékiel. Valami újat mindig ki tudnak találni. Csütörtökön a nagy magyar költőről elnevezett rádió akusztikus műsorához voltak felvételen, itt újfent bizonyították ez. És még volt olyan szerencsém is, hogy ott lehettem a 8-as stúdióban.

Gyerekesnek tűnhet, de igazi áhítattal léptem be a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületébe. Igazán viccesen akkor kezdtem érezni magam, mikor kiderült, hogy biztonsági őrök kísérnek fel minket a 8-as stúdióhoz. Külön kérésre négyfős csoportunkat még a büfébe is elkalauzolták. Enyhe osztálykirándulás nosztalgiám is lett. Ezt csak fokozta a nyitott ablak mellett cigiző emberek látványa a stúdió előtt.

Aztán elkezdődött a felvétel, s innen már a zenéé volt a főszerep. Van valami furcsa és perverz abban, mikor egy – enyhe túlzással – rockzenekar koncertjén ülni kell. Persze stúdiós hangfelvételnél igencsak furán venné magát a tömeg ugrálása. Így viszont a néző/hallgató mindennél jobban rá van irányítva a zenére, ami borzasztó zenekar esetében sokkoló élmény lehet.

Szerencsére a Jazzékiel jó, legalábbis szerintem mindenféleképpen. Olyankor is, mikor számomra teljesen bizarr módon tubával vagy éppen csellóval kísérve adják elő műfajilag csak számonként behatárolható (vagy talán úgy sem) zenéjüket.

Jó, mert igénylik ők is a változatosságot. A gitárost így láthatjuk basszerozni, a basszusgitárost hallhatjuk énekelni, és így hallhatunk saját dal átiratokat. Emlékszem, hogy volt olyan csendesülős koncertjük, ahol egy-két dalt csak a szöveg kezdetnél ismertem fel, annyira átköltötték. Aztán van olyan is, hogy nem tetszik az új verzió, valahogy mégis hálás vagyok érte, hogy „mindig kitalálnak valamit”. ÉS külön köszönet az akusztik műsorban kötelező feldolgozásért.( A számomra eddig ismeretlen Isten Háta Mögött nevű zenekar Tavaszi nemződüh című dalát adták elő jazzékielesen)

Kíváncsian várom, hogy a rádióban miként fog szólni az az egy óra, ami élőben nagyon jó volt. Nagyon zene.

És akkor három klip, ajánlóképpen.

Kicsit füstös Sirató

„A sláger” kicsit másképp – Az utolsó lemezlovag, majd a Legyen

…azok a kapcsolódási pontok