Galaxis hokikalauz kezdő rajongóknak

Javában tart a hoki vébé, s úgy gondoltam, segítenék sorstársaimon pár gyakran felmerülő kérdés megválaszolásával. Nem is olyan rég, még egy meccset sem tudtam végignézni. Aztán elkezdett érdekelni, tetszeni, de nem igazán tudtam követni a játékot. Már haladok, sőt az utóbbi hetekben komoly jégkorongszabály tréningen vettem részt. Ennek gyümölcsét osztanám meg veletek.

Ki nyeri a meccset?

Többnyire az, aki a harmadik harmad végéig több gólt lőtt (az ellenfél kapujába!), mint a másik csapat. Ha a két szám egyenlő, akkor jöhet a hosszabbítás, a győztes gólig, illetve a meccs típusától (például barátságos- vagy csoportmérkőzés, kieséses szakasz, döntő) függően 5,10, vagy akár 20 percig. Aztán jön a nem túl barátságos nevű szétlövés (a vébéhez ennyit is elég tudni, hardcore rajongóknak ajánlom a haladó órát).

Hol a korong?

Ez a leggyakoribb kérdés meccs közben, amire néha a tapasztaltabb hokiszurkolók is keresik a választ. A korong, más néven pakk meglelésében sokat segít a játékosok testtartásának megfigyelése. Ha ütője a jégen van, akkor nagy valószínűséggel nála lesz. Ha ütője kicsit a levegőben van, akkor csak meg akarja szerezni, és ennek érdekében korcsolyázik, amilyen gyorsan csak tud, a jégen tartott ütő ebben kicsit akadályozná.

Ha éppen a palánkra kenődve látjuk a játékost vagy többet is, akkor jó eséllyel valahol köztük helyezkedik el a pályán. Ha az egyik csapat nagyon örül, akkor az ellenfél kapujában. Vagy legalábbis megfordult a kapuban. Kézben is lehet a korong; egy játékoséban addig „ledobja” maga elé (bővebben lásd a gólt csak ütni lehet fejezetet). A drukkerek megkönnyebbülésére, és a másik oldalon legnagyobb bosszúságára sokszor kiköt a korong a kapus kesztyűjében is. És természetesen a bíróknál is lehet, de ennek számtalan más jele is van. Hacsak nem vicces egy kedvű bíróról van szó, aki csak úgy poénból zsebrevágja. Bár ilyet én még nem láttam.

(Nagyon speciális esete a pakk tartózkodási helyének akkor fordulhat elő, mikor egy játékos kiüti a palánkon. Ilyenkor a szemtelen, ám szemfüles sportrajongó elteszi emlékbe.)

Milyen sport az, ahol buli és verekedés van a pályán?

Buli játékmegszakítások után van, a bíró bedobja a korongot, s a két csapatból egy-egy játékos megpróbálja kibulizni egy társához. A buli helyszínéül szolgálnak a messziről is kiszúrható köröcskék. Ebből a helyzetből láthatunk sokszor egészen érdekes mozdulatsorokat a hokisoktól. Itt jön ki, hogy néha ők sem tudják, hogy hol a korong. (Haladó tanfolyamomban további részleteket is elárulok majd a témáról.)

A verekedés - a focival ellentétben – gyakrabban fordul elő a pályán, mint a közönség soraiban. Kicsit itt még nem sikerült felfognom a „szabályokat”. Mármint, értem én, nem szabad, és le is küldik a játékost. De közben tanítómesterem úgy festette le (főleg az NHL meccsek bunyóit), hogy tulajdonképpen elmérgesedni nem hagyják a helyzetet, de egy kicsit kiereszthetik a gőzt a játékosok.

Gólt csak ütni lehet?

Focirajongók megint hátrányban: rúgni (korcsolyával) nem szabad gólt. Illetve lehet, csak nem érvényes. Illetve nem érvényes, ha észreveszik a bírók, hogy korcsolyával történt. Mellel viszont lehet, erre nagyon szép példa Benk Andris gólja a norvégok elleni második felkészülési meccsen. Még egy könnyen feltűnő dolog: kézzel is hozzáérhetnek a játékosok a pakkhoz (el is kaphatják), csak utána nem „passzolhatják” másnak, maguk elé kell letenni. Fejelni is szabályos, elméletben. Valójában ilyet sem láttam még. (Esetleg a svéd kapus 2002-es megmozdulását értékelhetnénk annak, csak hát az saját kapuba ment.) Talán egy meccsen majd mikor a bíró viccből eldugja a korongot…

Mitől lehet tilos a felszabadítás?

A tilos felszabadítás szókapcsolatot érdemes hamar megtanulni, mert elég ritka az olyan mérkőzés, ahol nem fordul elő. Itt nem a köröcskéket, hanem a vonalakat kell figyelni. Ha egy csapat a saját térfeléről az ellenfél kapujánál található vonalon túlra üti a korongot. Ilyenkor is buli jön, a „vétkes” csapa kapujánál. Ha egy csapatot nagyon beszorít/letámad az ellenfél, olyankor elég gyakran fordul elő.

Mit keresnek a tárgyak a jégen?

Ebbe a fejezetbe alapvetően három dolog tartozik: az ütő, a plüssállat (a konzervatívoknak szigorúan medve) és a csoki, ennek ellenére bekerülhetnek más holmik is, azonban ez már többnyire szabálytalan.

Az ütő úgy kerülhet jégre, hogy eltörik, megsérül, vagy játékra alkalmatlanná válik. Ekkor meg kell válnia tőle a játékosnak (ki is állíthatják, ha nem teszi meg). Ilyen esetben az is előfordulhat, hogy „egy szál korcsolyában” asszisztál a játékhoz, zavarja esetleg a támadót, egészen addig, míg ki nem mehet egy friss hokibotért. De olyan is előfordulhat, hogy csatár csapattársa átadja neki az ütőjét az „utánpótlás” beszerzéséig.

A plüssmedvék a jégen nem közvetlenül a játékban vesznek részt. A macidobálás jótékony akció, gyökerei egészen a nyolcvanas évek közepéig, Kanadáig nyúlnak vissza. Karácsony alkalmából indult egy kezdeményezés, hogy a mérkőzés nézői vigyenek magukkal egy plüssmedvét (vagy bármilyen más játékállatot) , és azt az első hazai gólnál hajítsák be a jégre. A nézőtérről hullott ajándékokat gyerekeknek ajándékozták. Szerencsére a jótékonyság, és az ilyen kedves gesztusok is messzire terjednek. 2009-re Magyarországra is megérkezett a „Dobj egy macit!” mozgalom. Először február 15-én a Miskolci Jegesmedvék szurkolói medvésítették be a jeget. Második alkalommal április 2-án a magyar-finn felkészülési meccsen dobálózhattak a nézők. Szükség volt némi csapatmunkára is, hiszen a felülről jött játékok csak a lelátókig jutottak. A közönség így láncmacidobált.

A csokik a játék végén kerülhetnek a jégre, amennyiben a csokoládét birtokló drukker csapata győzött. A taps és a hangos ünneplés mellett ez egy igencsak édes formája a hálának, amit a jó játék után a közönség érez. Ez a kedveskedés magyar eredetű, bár hogy pontosan hol és mikor kezdődött, ez a legendák ködös messzeségébe vész. A szinte biztosnak tűnik, hogy nem a válogatott mérkőzésein indult, hanem a bajnokságban. Egy kicsit rosszmájúan azt is mondhatnánk hogy azokban az évtizedekben még nem volt annyira magas színvonalon a magyar hoki, és a drukkereknek kellett találni valami örömforrást. (Oknyomozó és/vagy a csokidobálás eredetéről többet tudók jelentkezését várom)

Mi a magyar válogatott titka a pályán, és a szurkoló szívének elnyerésében?

A teljesítményük, így lehetne egy szóba sűríteni. De ennél talán többről is lehet szó. a magyar jégkorong válogatott A csoportba kerülése egy olyan csoda volt, amit kb. a legoptimistább szakértők sem vártak volna el a fiúktól, hát még a laikusok! És a hokicsapat története meccsről-meccsre azt mutatja, hogy nem három napig tartó csodáról van szó. talán a legfontosabb mégis az, hogy képesek minden alkalommal úgy pályára lépni, hogy az ember elhiszi róluk (és őket nézve), hogy nincs lehetetlen. Jó példa erre a szlovákok és a fehéroroszok elleni két meccs, ahol a győzelemért (döntetlenért) szoríthattunk. Két (papíron) lényegesen jobb csapat ellen! Lehet, hogy elfogultság, de véleményem szerint egy kicsit több szerencsével legalább az egyik meg is lehetett volna. Még egy fontos dolog: nem kell hozzá nagy hokiszakértőnek lenni, hogy belássuk a magyar csapat legnagyobb „fegyvere” fejlődő játéka mellett, hogy szinte hihetetlen módon tud küzdeni. A szurkolók szívéhez a felsoroltak fele is elég lenne.

Hol lehet nézni itthon a svájci vb meccseit?

Erre nálam sokkal szakavatottabbak válaszolnak a jegkorong.blog.hu ezen oldalán. Személyes tapasztalat alapján pedig bátran ajánlom a széna téri (Budai) Jégpálya melletti (sör)sátrat. Kellemes környezet, kedves emberek, jó hangulat. Valószínűleg ez utóbbi fokozódni fog, mivel most kezdenek igazán élesbe fordulni a magyar válogatott mérkőzései.

Mit köszönhetünk a kanadaiaknak?

9 gólt, legalábbis ez a mai este keserű tapasztalata. Hogy miben? Jégkorongban. Mintha valaki ma Magyarországon nem tudná, hogy Svájcban hoki vébé van, és a magyar fiúk ott küzdenek a világ legjobb 16 csapata között. Pedig a ranglistán csak a 20. helyre futotta. Eddig. Reméljük. Ami vicces, hogy arányaiban több magyar várta kíváncsian a mai összecsapást, mint kanadai. Pedig ott olyan nemzeti sportnak számít, mint nálunk a vízilabda és a tüntetés.

Mindenesetre a kanadaiak megmutatták ma, hogy miért csodálatos a magyar válogatott teljesítménye. Hiszen nem akármilyen elit közé kerültek. Ahogy a nemzetközi jégkorong szövetség oldalán is olvasható a vicceskedő, ám nem túl udvarias kérdés: „Kik vagytok, és hogy kerültetek be ide?”. De tényleg ez van, olyan mintha a Rolling Stones és a U2 között fellépne a Kispál és a Borz egy fesztiválon Londonban. Lovasiék jók, meg szeretnivalóak, csak hát valahogy mégis másképp szól az a rock and roll…

Szóval nem lehet egy rossz szavunk sem, csak a realitásokkal találkoztunk ma este. Ezért még hálásak is lehetünk a kanadaiknak. ÉS akkor lássuk csak, „a la Bryan élete”, hogy mi másért még. Adja magát Bryan Adams, és zenei vonalon még a közös büszkeségünk Alanis Morissette. Ott van a Szelíd motorosokból ismertté vált „vadhimnusz” elkövetője a Steppenwolf, szintén juharleveles gyökerekkel. Az itthon sajnos szánalmasan bugyutára sikeredett sörreklám eredetije is kanadai.

Észak-Amerika e részének szülöttje Paul Anka, kinek nevét újratanulhattuk különböző rockslágerek szvingesített verziója okán. A megnyerő hangú Feistről sem feledkeznék meg, és még folytathatnám a sort (például Neil Young, vagy a Nickelback is megérdemel legalább egy említést), de mai videóm dalszerzőjével, Leonard Cohennel berekesztem a névdobálózást. Kanadai góljai és elsöprő győzelme ezennel részemről meg vannak bocsátva. Hallelujah, legalábbis ami a videót illeti. Viszont önkényesen nem az eredeti verziót választottuk. Ennek a verziónak az elkövetője Rufus Wainwright, az ő feldolgozása került bele a Shrek című filmbe is.

A dal előtt már csak annyit, hogy vereség ide vagy oda a kanadaiak talán túl messze vannak ahhoz, hogy a South Park hősökhöz hasonlóan „Blame Canada” (Hibáztass Kanadát) jelszóval fussunk neki a békés vasárnap éjjelnek. Bár lehet, hogy egy darabig most nem utazom St. Louis-ba.

Az olajkutak és a szabad légutak

Immár 39 éve jegyzik április 22-ét a zöld naptárak, hiszen hivatalosan ma van a Föld napja. A szó szoros értelmében mondhatjuk, hogy bolygónk sorsa lassan már senkit sem hagy hidegen. Sok gondolatot nem is vesztegetnék a témára, inkább két számmal ünnepelném élőhelyünket.

Méghozzá egy nagyon fontos folyamatról szól mindkét dal, a lélegzésről. Ugye ez az, amit nehezítünk magunknak és környezetünknek is a légkörbe bocsátott szennyező anyagokkal, meg az erdők mohó felhasználásával. Első légzőgyakorlatunkoz egy Midge Ure (róla sokáig azt hittem, hogy Ure Midge-nek hívják, és nem egy ember, hanem egy zenekar) produkció nyújt segítséget. Angolul tudók előnyben: Breathe!

Előbbi dalt egyébként egy karórareklámnak köszönhetem. A második teljesen véletlenszerűen toppant évekkel ezelőtt az életembe, és azóta is imádom. Már csak azért is mert nagyon eltalálták a videót hozzá, érdemes végignézni. Eljött a frankofónok ideje, ez a Respire, a Mickey 3D jóvoltából. És várom a fordításokat az alábbi sorokra:

„D'ici quelques années on aura bouffé la feuille Et tes petits-enfants ils n'auront plus qu'un oeil En plein milieu du front ils te demanderont Pourquoi toi t'en as 2 tu passeras pour un con”

Lila dal, zöld hullám

Lírai hangulat hiányában április 11-én eltekintettem a Magyar Költészet Napjától. Szinte bizonyos azonban, hogy József Attilától előbb vagy utóbb olvashattok itt valamit. A mai napon a XX. század első felének egy másik kiemelkedő alakját ünnepeljük: Tóth Árpád lenne 123 éves.

Nem szeretnék senkit sok idézettel, illetve címmel kábítani, mindenesetre kihagyhatatlan mű az úriember munkásságából a "Körúti hajnal". Ez az a vers, melynek segítségével bármikor bárkinek el tudom a szinesztéziát magyarázni (Egy kirakatban lila dalra kelt…). De nemcsak ezért szeretem, lehet hogy a napszak iránti szeretetem miatt vagyok elfogult. Döntsétek el, ide kattintva elolvashatjátok.

Tóth Árpád nevét nemcsak stilisztikai elemek magyarázása miatt érdemes megjegyezni, hanem például amiatt az oldala miatt is, mely a gimnáziumi órákról talán kimaradt. A fennkölt gondolatok és szép képek mellett humora is volt. Nagyon érzékletesen festette le például az újságíró problémáját, „A riporter bújá”-ban. De jó lenne azt mondani, hogy ezen sorok már nem aktuálisak…

És nemcsak az emberek bajaira volt érzékeny, szívhez szóló darab a másik példám is. Szintén aktuális egy szabadtéri ülőalkalmatosság tavaszi kálváriájáról tudhatunk meg többet az „Egy pad elégiájá”-ból.

Nyelvészként arról sem feledkeznék meg, hogy kiváló műfordító is volt Tóth Árpád. Ezt bizonyítják Baudelaire magyarításai, de Poe örökbecsűjét is felhozhatnám állításom igazolására. Vagy egy nálam jóval inkább szaktekintélynek számító embert hívnék segítségül. Babits Mihály mondta egyszer, hogy a legszebb magyar vers Shelley Óda a nyugati szélhez című költeménye Tóth Árpád fordításában.

Egy ilyen lírai naphoz hosszas tanakodás után egy olyan együttestől választottam dalt, akiknek egy-két számuk felér egy költeménnyel. Olyanok a szövegeik, mint egy fordulatos film, bármi megtörténhet, előfordulhat bennük. Mindehhez vidám zenei köntös, és összetéveszthetetlen hangulat társul.

Sajnos már feloszlottak, és annyira klipekkel sem kényeztettek el működésük során. Így két állóképes darab közt vívódtam. A második helyezett a Zöld Hullám lett (ide kattintva ezt is elérhetitek). Az első a Délidőben, két nagyon eltalált kép miatt. Az egyik a „a járdaszélen szalonnát szel a szél” a másik a benzinként a szervezetbe komlóvirágteát…”.

Hát hallgassátok!

Állj melléjük!

A mai napon újabb ékes bizonyítékát találtam annak, hogy még a közösségi oldalak üzenőfala is jó valamire, sőt. A kicsit lentebb látható és hallható videó ugyanis épp így jutott el hozzám. A dalt kevesen nem ismerik, Ben E. King klasszikusáról, a „Stand by Me”-ről van szó.

Gondoltatok már arra, hogy milyen jó lenne egyszerre több helyen lenni? Vagy csak egy szempillantás alatt bejárni a világot? Na, ezt valósította meg ez a dalocska. Valahol Kaliforniában elindul a zene az utcán, és szép lassan becsatlakoznak különböző zenészek, a világ minden tájáról. teljesen átlagos hangszerekkel, ritkaságszámba menő darabokkal, vagy csak énekkel. Mi pedig nézzük a videót, és halljuk, ahogy a világ egyszerre zengi a dalt.

Nem is olyan régen Indonéziát megjárt barátaink filmje jutott eszembe róla. Egyik szálláshelyükön minden este összegyűltek a hely tulajdonosai és vendégei, hogy közös zenéléssel töltsék el az estét. Együtt. Mindenki a maga zenei ismereteivel, kultúrájával. Az is, és ez a videó is csak azt régi felismerést támasztja alá, mely szerint az egyik legegyszerűbb és nagyszerűbb közös nyelv a zene.

A kiválasztott dalon kívül még érdemes a „Don’t worry” és a „One Love” világkörüli változatát is megnézni, ezt a legkönnyebben a számcímekre kattintva tehetitek meg. Bob Marley slágerének feldolgozását már csak azért is ajánlom mindenki figyelmébe, mert egy a világ egyik legismertebb „utcazenésze”, Manu Chao nyitja a számot.

Jeges hősök testközelből

Bár már titokban megfogadtam, hogy egy darabig nem írok most jégkorongról (mondjuk a vébéig:), ma mégis megszegem e szabályt, egy rövidke beszámoló erejéig. Mi másról, mint a magyar jégkorong válogatott utolsó hazai felkészülési mérkőzéséről.

Nehéz elmagyarázni egy nem hokirajongónak, hogy miért érdemes meccsre járni. Most megpróbálok mégis pár olyan tegnapi körülményt felsorolni, ami még egy kívülállónak is mond valamit.

Kezdjük ott, hogy egy szerencsés-szerencsétlenség, és hosszas kavarás, majd várakozás után bejutsz a meccsre, egészen pontosan a palánk mellé. Olyan rálátásod van a történtekre, mint a fotósnak, és csak a meccs résztvevői vannak közelebb a játéktérhez. Nem vicc, voltak olyan ütközések, ahol szabályosan hátrébbléptem, mert épp előttünk kentél fel egymást a játékosok a palánkra. Rázkódott is rendesen. Mindjárt emberközelibb lesz a sport, főleg mikor a teljes norvég válogatott elvonul előttünk a második harmad végén. Ők nem tudják, hogy mi azért is mosolygunk rájuk ( a magyar vezetés mellett) mert egyik játékosuk volt olyan kedves, s kiütötte a pakkot, így egy ereklyével is gazdagodhattunk a felkészülési meccseken.

A pálya széléről azért is jó nézni a játékot, mert számos, lényegtelen, ám annál szórakoztatóbb apróságot fedezhetünk fel. Ilyen például az, mikor a norvégoktól beesik a jégre véletlenül egy kulacs. És az ezt követő küzdelem a visszajuttatásért. Első próbálkozás: egy kedves magyar játékos próbálja meg kisegíteni az ellenfelet egy laza mozdulattal. A rakoncátlan kulacs azonban megmakacsolja magát, és visszahullik a jégre. Második próbálkozás: a norvégok cserekapusa egész érdekes testhelyzetben próbálja megkaparintani a rosszkor, rossz helyen lévő tárgyat. Végül harmadjára sikerrel járnak: bevonnak egy hokiütőt is, a kulacs nagy nehezen elhagyja a pályát.

De nemcsak a játékon kívüli percek mások odalent: egy-egy gól, támadás is. Nemcsak átélni, megérteni is könnyebb a játékot. Arról nem is beszélve, hogy nem kell lassítás ahhoz, hogy lássuk, hogy mi történt. A negyedik magyar gól például egy méternyire „indult” tőlünk, szinte másodpercekkel korábban bent láttuk már. Adjuk hozzá mindehhez még azt is, hogy a csapatunk nyert, ráadásul nem is akárkiket győzött le. És nem is akárhogyan! Van ám erről is összefoglaló. Aztán "visszatérek" érdekességekkel.

Kicsit paprikás lett a hangulat a harmadik harmad végére, bunyókkal kiállításokkal tarkítva. Minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy ez nem a hazai féltől indult. Így külön vicces volt a végén látni, mikor a győztes magyar csapatnak bedobált csokik közül az egyik norvég játékos felemelt egyet, majd visszatette a félig megdézsmált csomagot, s jóízűen (ám tettét leplezve) eszegetett. A kis tolvajlás annyira lekötötte, hogy meg se hallotta, hogy norvég oldalról ő lett a legjobb játékos a meccsen. Legalább a pezsgőt nem a jégen bontotta fel.

A verekedések és a kiállítások emlékére ezzel a kis videóval készültem. Talán nem nehéz kitalálni, hogy miért…egyébként meg tisztelettel keresnék italozásra feljogosító passt, bármilyen sporteseményre. :)

Reneszánsz, vagy amit akartok

Az utóbbi napokban kicsit mellőztem a zenei videókat, úgyhogy most kevésbé leszek prózai és inkább két kiváló nótával egészítem ki a napsütéses vidám napot.

Először egy First Lady dalol nekünk, nem az óceán túlfeléről, hanem Franciaországból. A történetnek még magyar vonatkozása is van, hiszem a hölgy nem más, mint Carla Bruni, a gallok magyar származású elnökének a felesége. A számválasztás sem véletlen: 526 évvel ezelőtt született Raffaello, a reneszánsz egyik meghatározó művésze (Tőle származik a kép, egy fontos társadalmi üzenettel kiegészítve).

Ami egészen furcsa, hogy halálának is ma van az évfordulója (pontosan 489 éve). A megénekelt Raphaël minden valószínűség szerint másnak a mestere, ezt mindenkinek a franciatudására, illetve a fantáziájára bíznám. Amin komolyan eltűnődtem az az, hogy vajon ki a First Lady, ha egy elnöknek nincs neje? És hogy hívták volna Bill Clintont, ha Hillary indul az elnöki címért, és el is nyeri? Aki tudja, ossza meg velem!

Mindenesetre mai első „hősünk” Raffaello, ami franciául Raphaël, 4 mássalhangzó és 3 magánhangzó (4 consonnes et 3 voyelles), ahogy a dalból is megtudhatjátok. Halljuk!

Még mindig a művészetnél maradva, nem hagynám ki magyar ünnepeltünket semmiféleképpen: Ybl Miklós 1814. április 6-án született. Az építész munkáiban országszerte gyönyörködhetünk, Budapesten talán a legnagyobb sűrűségű az Ybl-művek aránya. Talán azt kevesebben tudják róla, hogy az eredetileg Hild József által megkezdett Szent István Bazilikának munkálatait Ybl folytatta, egészen 1891-ben bekövetkezett haláláig.

A második videó a kiváló építész egyik legismertebb munkájáról szól. Jobban mondva az épület a helyszín, nem a főszereplő. Ez pedig nem más, mint a KFT és a Bál az Operában. Ma egyébként nem bál lesz és nem is az Operaházban, hanem a magyar jégkorong válogatott újabb felkészülési meccse, ezúttal Norvégia ellen.

Hajrá!

Jeges örömök tavasszal

Bátran állíthatom, hogy gyönyörű és egy életre szóló élmény volt az első alkalom. Pedig féltem tőle, főleg ifj. Ocskay Gábor váratlan halála miatt. De fantasztikus volt a meccs is, a macidobálás is, és habként a tortára még nyert is a magyar válogatott.

Április 2-án voltam életemben először hoki meccsen. Elég magasra tettem a mércét, hiszen a magyar csapat finnek elleni barátságos mérkőzése igazi ínyencfogásnak ígérkezett minden szempontból. Szinte hihetetlen, de nemcsak megfelelt az este az elvárásaimnak, de még felül is tudta múlni azokat.

Amit többen is ígértek - hogy jobban lehet követni az eseményeket élőben, mint a tévében – igaznak bizonyult, bár az első harmad végén még erősen káprázott a szemem a nagy figyeléstől. De épp ezalatt fedeztem fel a hoki egy nagy előnyét más csapatsportokkal szemben. Rájöttem,hogy rengeteg látványos dolog zajlik a jégen, és nemcsak feltétlenül a korong közelében. Láttam „szinkronesést”, hihetetlen sprintet, enyhe palánkbirkózás felé közelítő pillanatokat. Sőt, egész komoly előrelépéseket tettem a szabályok elsajátításának terén. Aktuális kedvenc mozdulatsorom egyébként az, mikor egy játékos kézzel kapja el a korongot. Amit a legjobban szerettem látni az pedig az, mikor a bíró az ellenfél egyik játékosát kíséri kiállításra.

A tegnapi este szomorú ok miatt is különlegesnek számított: ez volt az első meccse a válogatottnak ifj. Ocskay Gábor nélkül. A válogatott bevonulásánál érezhető volt az űr, mikor a 19-es számhoz értek, és természetesen a mérkőzés kezdete előtt megemlékeztek a nagyszerű játékosról. Nem giccsesen, csak torokszorítóan. A nézősorok közt elég sok helyen elő is kerültek a zsebkendőnk.

Jeges medve – medvés jég

A következő lélekemelő pillanat már a meccs alatt, az első haza gólnál érkezett: a már említett macidobálás. A karitatív gesztus lényege, hogy mindenki visz magával valamilyen plüssállatot (eredetileg medvét), amit az első hazai gólnál a jégre dob (ha nagyon fentről dob a nézőtéren, akkor ez több lépcsős, egymást segítő hajigálássá fajul). Ezeket a játékokat gyermekkórházaknak, rászoruló gyermekeknek gyűjtik össze. Nem törnék sportriporteri babérokra, aki ilyen összefoglalóra vágyik, annak íme a videó, a gólokról, és a történelmi magyar győzelemre a világ egyik legjobb csapata ellen. Ez az a teljesítmény, amire már nem is igazán lehet szavakat találni, nem is keresek. Elég csak nézni.

http://esoember.hu/

Csak semmi komoly

Április elseje van, ezért a teljes napot a bolondságnak szentelem (legalábbis itt). Nevetőizmokat ingerlő okosságok, mondatok, melyekért örökre megjegyeztük egyes sportriporterek nevét, vicces reklámok, és minden egyéb hülyeség, ami mosolyt fakaszthat (és többnyire e-mailben terjed). Hiszen egy dolog szinte az egész emberiségben közös: mindenkire ráfér egy kis vidámság.


Bemelegítésként kezdjük valami klasszikussal. Hogy hívják a:
- .... a hülye pincért?
- Éttermi fogyatékos.

- .... az orosz hangmérnököt?
- Borisz Jelszint.

- .... oroszul a Speedet?
- Uzsgyi.

- .... a papok edzőjét?
- Tréningatya.

- .... az internetező szerzetest?
- Felhasználó barát.

Ha már kicsit jobb kedvünk van, nézzünk szembe a realitásokkal, válság van. Mi se lehetne jobb vicctéma? Adok rá két példát is

Egy bankár felhív egy másikat.
- Szevasz, hogy vagy?
- Kösz, jól.
- Bocsánat, téves.

Két ügyvezető igazgató beszélget.
- Te fizetsz az embereidnek?
- Én nem.
- Én sem. És bejárnak ?
- Be.
- Az enyémek is. Te, nem kéne ezektől belépődíjat szedni?

A biztos tudás mindenesetre sokakon segíthet, például az ilyen:

A római katolikus egyház feje kétezer éve a cápa.

Egész Európa rettegett a magyarok nyulaitól.

És hogy legyen videó is, ma a „vedd meg, mert ettől jobb lesz az életed” üzenetnél kicsit bonyolultabb hirdetésekből válogattam. Némi osztás-szorzás után kialakult a három legviccesebb reklám mezőnye, íme az egyik dobogósunk, ami a tudás hatalmáról szól.

Talán nem vagyok vele egyedül, de a sportriporteri bakik, el- és beszólások legalább akkora örömet okoznak, mint az általam preferált csapat egy-egy gólja. Bár az alábbiak nagy részét nem hallottam élőben, de ezek még olvasva is hihetetlenek.

Elnézést, csak leesett a mikrofonom, és felnyomtam
magamnak.
(Faragó)

Tizenegyes, érdekes döntés. De lássuk csak, az argentinok
újabb támadást vezetnek, szinte lekopírozzák az előző
akciót, és tizenegyes újra. Azaz bocsánat, az előző
ismétlése volt.
(Vitár)

És igen, itt jön a magyar zászló! A felső szín piros, a
középső fehér, az alsót nem látom.
(Knézy az olimpián)

A Vasas kapusa, Kakas dobja ki a labdát, amely Farkashoz
kerül, aki jól passzol Nyúlhoz. Ha hozzáteszem, hogy a
játékvezető Maczkó, akkor itt az egész állatkert.
(Vass István Z.)

És most kiállították az egész csapatot!... Ja nem,
sorcsere.
(Vitár egy hokimeccsen)

Négyes pályán a jó nevű görög: Szteliosz Bizbasz.
(Fülöp)

Lépéshiba... Ja nem, csere.
(Gyulai a 94-es focivébéről)

11:11 a Fotex javára.
(Gulyás)

A jobb kezük felé, ha szemben ülnek a televízióval...
(Palik)

Nemcsak a tévéből és a sportközvetítésekből okosodhatunk. Érdemes virtuális postaládánkba is kutakodni, elég csak egy vicces kedvű barát/ismerős/rokon és megvan a mindennapi betevő okosságunk. Például ilyenek:

Becsaptam egy ajtót. Azt mondtam neki, hogy nyitva van.

Ha tilosban parkolsz, ne kapcsold ki az ablaktörlődet.
Mozgó ablaktörlő alá nem lehet betenni a büntetőcédulát...

Hatalmas kagylógyűjteményem van, amit csak úgy elszórva tartok a világ tengerpartjain. Talán már láttad.

Minek megjegyezni a dátumot, amikor az minden nap változik?

Ajándék csónak ne nézd a lapát.

Aki eddig a sátor tetején lakott, annak a Sátoraljaújhely.

Mi nem haldoklunk! Mi így élünk!

Ha egy kacsa nem tud úszni, attól még nem a víz a hülye.

Nem a Dunakeszi az embert...


Fontos barátaink hétköznapi szórakoztatása, nézzük csak meg, hogy hová vezet, ha három ember unatkozik? Tanulságos reklám a kínai demokráciáról.

Ha már a messzi tájaknál járunk: Maléves gyermekként nem csoda, hogy mindig kedvenceim közé tartoztak a pilótás poénok. Ebből is gyűjtöttem egy csokrot (jobban mondva szakítottam pár „szálat” az e-mailen érkező „mezőből”.)

Pilóta: Jó reggelt Pozsony
Torony: Jó reggelt. Csak tájékoztatásul: Itt Bécs beszél.
Pilóta: Én most éppen leszállok Pozsonyban.
Torony: De ez itt tényleg Bécs.
Pilóta: Bécs?
Torony: Az.
Pilóta: De miért? Mi Pozsonyba tartunk.
Torony: Okay. Akkor szakítsa meg a leszállást, és repüljön balra.

Pilóta: Startengedélyt kérünk.
Torony: Bocs, de nem kaptuk meg a repülési tervüket. Hová szeretnének repülni?
Pilóta: Természetesen Salzburgba, mint minden hétfőn.
Torony: De ma kedd van!
Pilóta: Mi? ... Ja, akkor ma szabadnaposak vagyunk.

Torony egy pilótának, aki különösen durván tette le a gépet: A leszállás nem ördöngösség, az utasoknak finomabban is a tudtukra lehet adni, hogy földet értek.
Pilóta: Nem számít, úgyis mindig tapsolnak.

Torony: Hogy ne csapjon túl nagy zajt, legyen szíves, forduljon 45 fokkal jobbra
Pilóta: Milyen zajt csaphatnánk mi 35000 láb magasan?
Torony: Olyan csörömpölősét, mint amikor a 707-esük összeütközik az előttük levő 727-essel!

És az utazás témakörében ott a leghálásabb balek figura, a (kíváncsi) turista, aki olyan, mint a szerelmes férj Rejtő szerint (hiszen „mindent elhisz és semmit sem lát”.) 2007 nyarán kaptam egy e-mailt melyben – állítólag Ausztráliába készülő turisták értelmes kérdései olvashatóak. Ezek az ausztrál turizmus honlapjára érkeztek, mint alább is látszik a válaszadóknak volt némi humorérzékük…

K: Szokott fújni a szél Ausztráliában? Még sosem láttam a tévében, hogy esett volna ott az eső, hogy tudnak akkor növekedni a növények? (Anglia).
V: Minden növényt teljesen kifejlett állapotban importálunk, aztán csak ülünk, és nézzük, ahogy elpusztulnak.

K: Láthatok majd kengurukat az utcán? (USA)
V: Attól függ, hogy mennyit iszol.

K: Tudnának információt adni az ausztráliai vízilóversenyekről? (USA)
V: A-fri-ka az a nagy háromszög alakú kontinens Európától délre. Ausz-trá-lia az a nagy sziget a Csendes-óceán közepén, amelyiken nem ... á,nem érdekes. Hogyne, a vízilóverseny minden kedden este a Kings Crossnál van. Megjelenés meztelenül.

K: El tudnák küldeni nekem a Bécsi Fiúkórus beosztását? (USA)
V: Ausz-tri-a az a fura kis ország, amely Németországgal határos, és amelyik... á, nem érdekes. Hogyne, a Bécsi Fiúkórus minden kedden este a Kings Crossnál játszik, rögtön a vízilóversenyek után. Megjelenés meztelenül.

K: Vannak Sydney-ben szupermarketek, és egész évben kapható tej? (Németország)
V: Nem, mi vegetáriánus vadász-gyűjtögetők békés civilizációja vagyunk. A tej illegális.

K: Lenne egy kérdésem egy híres állattal kapcsolatban, amelyik Ausztráliában él, de elfelejtettem a nevét. Ez egyfajta medve, amelyik fákon él. (USA)
V: Ezt esőmedvének hívják. Azért ez a nevük, mert a gumifákról esnek le, és megeszik az agyát mindenkinek, aki alattuk sétál el. Úgy tudod távol tartani őket magadtól, ha emberi vizelettel fújod be magad, mielőtt sétára indulsz odakint.

Hasonlóan nevelő hatású utolsó reklámunk következik, záró jótanácsaim a videó alatt találhatóak (ahogy a képrejtvényen megfejtései is)

Hogyan biztosítsunk egy egészséges őrültségi szintet?
1. Ahányszor valaki megkér valamire, kérdezd meg hogy kér-e vele sült krumplit
2. Tedd a szemetesvödrödet az íróasztalodra, és írd ki rá, hogy „bejövő posta”.
3. Kérdezz meg embereket, hogy milyen neműek.
4. A Drive-Thru ablaknál jegyezd meg, hogy a rendelés elvitelre lesz.
5. Amikor kifelé mész az állatkertből, kezdjél a parkoló felé rohanni és ordítani, "Fussatok!!! Kiszabadultak!!!"

(Képrejtvények: 1. Egér a Marson, 2. Liszt Ferenc, 3. kicsit sántít, de "Ajtóstul ront a házba", 4. Ferihegyi repülőtér)